Ijesztő vereség Ploieşti-en

Bud a Gyulafehérvári Egyesülés ellen három gólt rúgott. Ezzel a mesterhármassal 3–2-re nyert a CFR. De ez most lényegtelen, csak igaza volt annak a hozzászólónknak, aki megjegyezte, hogy megérdemelt volna a Bud-gyerek két sort. Ez most hiánypótlás.

A hiánypótlást mi ilyen egyszerűen megoldottuk, de kíváncsian várhatjuk, hogyan oldja meg a CFR a sajátját: pótolni azt a három pontot, amelyet elmulasztott ma este a Gépész utcai gárda. Igen, háromból három. Legalábbis ez a Ploieşti-en hagyott pontok száma.

Siralmas játékot produkált a bajnoki cím legfőbb várományosa: az első félidőben mindössze két valamire való helyzet jött össze, a második sem szárnyalta túl igazán az előbbi arányt.

Koné nem találta a labdát, Bud pedig magát nem. A mesterhármas után kicsit „önbizalom-túltengése” támadt, ami érthető és nem elítélendő, csak nagyon könnyelműen lőtt kapura (legtöbbször csak kapu felé).

A mérkőzés java részét a vendégek irányították, de ez nem meglepő a kiesés ellen küzdő Astrával szemben. Ennek ellenére a hazaiak is meg-megvillantak, a 64. percben pedig a villogás eredményt is hozott: beadás a jobb oldalról, tátott szájú CFR-védelem és Stan-gól. Nuno Claro hóna alatt becsorgott a labda, kapusunk nem láthatta a játékszert, mert Panin takarta Stant.

Az igazi kapushibához a 74. percben állt közel Claro: messzire kijött, és Tudor középpályáról lőtt ívelését alig-alig tudta a keresztléc fölé hárítani.

Mandorlini mester a hátrányt agresszívabb támadójátékkal akarta „elpucolni”. N. Dică, Koné és Deac helyébe Peralta, Traore és Nei érkezett, az utolsó 10-15 percben három csatárral mozdonykodott a CFR. Ez sem ért semmit, mert eltűnt a középpálya. Előreívelt labdák követték egymást, de egyik sem okozott veszélyt.

Az elvesztett három pont miatt fájhat a fej, de még semmi sincs veszve. A következő fordulóban a Vaslui legyőzésével megvigasztalhatja a szurkolókat Mandorlini és bandája. Ezt a mai meccset mindenesetre elfeledhetjük. Jól is esne…

Hajrá CFR!

Kovács Hont-Imre

Reklámok

~ Szerző: khibedy - 2010/04/30.

5 hozzászólás to “Ijesztő vereség Ploieşti-en”

  1. miért írtok blogot, ha a bajnokság megnyerésének napján a fő bejegyzés nálatok: Ijesztő vereség???? Dilettáns, mint a webszabadsag. Közben Kolozsvár ünnepel…

    • ja. bár egy annyit írnátok 2 sorban, hogy a CFR bajnok. vagy van sportblog vagy nincs. ha nincs ki írjon, keressetek embert, biztos volna jelentkező.

  2. Egy unalmas meccs, sz*r játék. Az egy, illetve két évvel ezelőtti hozzáállásunkat idézi.
    Tavasz van, mások lazítanak, te pedig kergeted a labdát mint egy szenilis tyúk… A franc essen bele, úgyis megnyerjük a bajnokságot, mert mi vagyunk a jobbak. Legyen már vége ennek a bajnokságnak, tudjunk lazítani egy kicsit a Kanári szigeteken. Még azt a hülye kupadöntőt is le kell játszani, még jó, hogy nem tették júniusra mint a tavaly. Na mindegy, végülis Árpi ígért egy kis plusz pénzt, meglátjuk azért adja, hogy megnyerjük vagy, hogy elveszítsük /a kupadöntőt/. Na ciao.

  3. Várható volt egy ilyen vereség, hiszen a CFR játéka nem volt meggyőző az elmúlt fordulókban, a szerencse nem állhat mindig melléjük. Nagyon remélem, hogy a Vaslui ellen komoly és nagyszerű győzelmet aratnak, es akkor tényleg közelebb leszünk a bajnoki címhez. Hajrá CFR!

  4. Sajnálatos ez a vereség ,de amint az elözetesben Mandorlini mester
    megjegyezte váratlan fordulatott hozhat ez a találkozó.
    Mint nem szakértő elöre láttam a vereséget.Szeretem a CFR-t.Remélem feledtetni tudja azt a keserü szájizet amit számunkra okozott.Hajrá CFR !!!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: