Az első magyar aranyérem

Cseh László révén megszületett a magyar csapat első aranyérme a budapesti Európa-bajnokságon.

A tegnapi nap első döntőjében is rögtön volt egy magyar döntős: Gyurta Gergely (Dániel öccse) 1500 méter gyorson indult és hetedik helyen végzett. A fiatal versenyző nagy lendülettel indult, ami később megbosszulta magát, a végét nem bírta annyira, de így is majdnem megjavította egyéni rekordját. Az élmezőnyben némi meglepetésre francia-Feröer-szigeteki harc alakult ki: Pal Joensen végig vezette a versenyt, ám az utolsó 100 méteren Rouault lehajrázta. A szoros befutóban a harmadik az olasz Pizzetti lett.

A második magyar érdekeltségű elődöntő a 100 méteres gyorsúszás volt, ahol Verrasztó Evelyn 200 vegyes elődöntője után állt rajtkőre. Szoros csatában, csupán néhány századmásodperccel elmaradva lett az ötödik. Az első három helyen a brit Francesca Halsall, a fehérorosz Herasimenia és a holland Femke Heemskerk végzett.

A legjobban várt döntő talán a férfi 200 vegyes volt, ahol Cseh László mellett Verraszó Dávid is elindult. A címvédő Cseh László legnagyobb kihívója az osztrák Markus Rogan volt, aki egész évben erre a versenyszámra és az Európa-bajnokkal való összecsapásra készült. A magyar versenyző végül rajt-cél győzelemet aratott: pillangón és háton vezetett, és a mellúszásban is sikerült maga mögött tartania osztrák vetélytársát. A gyorsúszásban szorosabb lett a csata, de végül Cseh Európa-bajnoki csúccsal nyerte a versenyt, Verrasztó Dávid pedig hatodik helyen csapott célba.

A 200 méter férfi gyorsúszást Paul Biedermann nyerte, a női 100 méteres mellúszásban pedig a papírformának megfelelően Julia Jefimova lett az Európa-bajnok.

Két magyar érdekeltségű elődöntő is volt: a 200 vegyes női elődöntőiben Verrasztó Evelynt és Hosszú Katinkát láthatta a közönség, és mindketten bejutottak a ma esti döntőbe. Gyurta Dániel 200 méter mellen ugrott medencébe az elődöntőben, és magabiztosan verve a mezőnyt, elsőként jutott a döntőbe, és Molnár Ákos is ott lesz a legjobbak között.

Váncza Csilla

Advertisements

~ Szerző: Lóránd - 2010/08/12.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: