Kolozsvári CFR-Bukaresti Dinamo (élő közvetítés)

Újabb rangadó, újabb élő helyszíni közvetítés.

Döntetlen a végeredmény, mégis kicsit vereséget jelent ez a CFR-nek. Jobban játszottak a hazaiak, főleg a második félidőben. Culio szarvashibájával szerezte meg a vezetést a vendégek alakulata, az egyenlítés a második félidőre érkezett. Hatalmas játéktempóban a fővárosiak újra betaláltak, és ez megtörte a CFR lendületét. A játék utolsó negyed óráját az indulat fogta el. Eredménye többek között egy piros lap. A hajrában ismét a hazaiaknak jött ki jobban a lépés, és sikerült tíz emberrel egyenlíteni.

Több volt ebben a meccsben. A Mandorlini-gárda nem játszott rosszul, de megnehezítette a saját dolgát. Kérdés, hogy ezután Mandorlini-gárda marad-e a Mandorlini-gárda? Várunk holnap reggel a képösszeálítással, továbbá élő közvetítéssel a Bahreini Nagydíjról, a Forma–1 első idei futamáról.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok, hajrá CFR!

Kolozsvári CFR-Bukaresti Dinamo
2-2

VÉGE! Döntetlen maradt.

Adrian Cristea rúgott kapu felé. Az utolsó támadás jön.

91. perc – Bud beadásáról késett le Koné, hatalmas lehetőség volt a győzelemre.

N’Doye kap sárgát durva fault után.

Culio levedlette a mezét a gól után. Kapott sárgát? Kiderül később.

Adrian Cristea jött fel és Bostina ment le. Ez volt az utolsó csere.

Óriási mázlink volt, hogy Culio éppen arra járt. Megvan az egy pont és hatalmas a hajtás. Tudunk-e győzni emberhátrányban?

86. perc – Szabadrúgásból Dolha kiejtette a kezéből a labdát, és Culio gólt szerzett!

Nagy bajban a CFR. Emberhátrányban maradtunk az utolsó tíz percre. Lökdösődés, valaki újabb sárgát kapott.

84. perc – Deac pirosat kapott. Jázus Mária!

83. perc – Piccolo sárgult be.

Második csere a Dinamónál: An. Cristea ment le és Rus jött fel.

81. perc – Panin indulhatott volna kapura, de a partjelző szerint les volt. Kár érte, gólhelyzet lett volna.

85. perc – Óriási helyzet elé kerül Bud, Dolha elkapta a labdát és kicsit Bud lábát is, de elmaradt a büntető. Deac szögletét Koné fölécsukázta.

A színvonal csökken, a füttykoncert nő. Nem bírnak egymással a csapatok, a Dinamo második gólja maradandó sérüléseket okozott a hazaiak játékában. A 78. percben járunk, a hátralevő mintegy negyed óra reméljük legalább az egyenlítésre elegendő lesz.

Újabb öt perc telt el látnivaló nélkül.

Mezőnyjáték, Dinamo-próbálkozások, CFR-lesek. Nagyjából ennyi történt az utóbbi öt percben.

63. perc – Panin távoli lövése a a sarkot célozta, de kissé mellette suhatnt el.

A két friss támadó szellemű játékossal talán erősebben támadhatunk.

59. perc – N. Dica jött Peralta helyébe, és Deac Danit váltotta. Nincs több cserénk.

A Dinamo sajnos felbátorodott a gól után, kitámadnak, és ellaposították a CFR-fölényt. De még mindig mi irányítunk.

58. perc – Scarlatache sárgul be.

Reméljük a gól nem lankassza el a hazaiakat, nem szabad engedni a fővárosiaknak. Jobban játszunk, kr, hogy az eredmény után kell szaladnunk.

54. perc – És ahogy ezt leírtam, megérett a második gól a Dinamo részéről. Bostina talált be, szép gól volt. Kár, hogy nem mi rúgtuk.

A második félidőben eddig folyamatosan nyomás alatt tartottuk a Dinamót, hacsak egy újabb hajmeresztő baki be nem csúszik, megérik a második gólunk is.

52. perc – Culio nagyon harcol. Mellément ugyan a legújabb lövése, de az öngyilkos merényletén kívül nem igazán írható más a számlájára.

…És így történt, hogy Culio jó pontot is szerzett. Budnak ez volt az első gólja kolozsvári színekben. Támadjunk és nyerni fogunk!

48. perc – A frissen beállt Cristi Bud kapura rúgta Culio passzát, a megppattant lövés a hálóban kötött ki. Egyenlítettünk!

46. perc – A CFR indította a második játékrészt, Bud jött Traore helyébe.

17 ezer és még néhány száz néző jelent meg a stadionban. A teltháztól azért elmarad egy lófő hosszal.

Vége az első félidőnek. A közönség Culiót szidja, elég csúnyán. Önpusztító passzával vezet a Dinamo. Bízzunk az egyenlítésben és a győzelemben is. Ha sikerül megoldást találni, ezek a fiúk a mai játékkal képesek a három pontra. Csak a csatáraink eléggé szétszórtak.

Cadú és Stancioiu lementek az öltözőbe, lesz ott agymosás fiúúú.

44. perc – E. Dica is a sorfalba rúgja a labdát. Nem jut el a labda a büntetőfelületig szabadrúgásból. Traore összerogyott a kaputól nem messze. Távol van a lába az egyától, nehezen jut el odáig a parancs.

43. perc – Koné közelről ráfordult a kapura, de Dolhába rúgta. Újabb elpocsékolt helyzet.

42. perc – N’Doye megint villogott távolról, a labda jócskán a kapu fölé villogott.

37. perc – Culio nem teszi jóvá a hibáját szabadrúgásból sem: valaki képen rúgott a sorfalból. Nagy a tömeg, nem látjuk, hogy pontosan kit. Mégis: Starlachét.

Nem lehet felocsúdni ebből a gólból. Egyáltalán nem érdemeltük meg, teljesen váratlan volt. Mi vagyunk a jobbak, akkoris, ha nem mérföldekkel. De kezünkben az irányítás.

35. perc – Panin lőtt óriásit kapu mellé.

Pokollá változott a stadion! hatalmas hiba volt Culio részéről. Ő nyírta ki a Rómát, most minket is ő vágott tönkre egy időre. Ötösnél adta Cristea orra elé a labdát.

32. perc – Veszettül nagy védelmi hiba után a Dinamo gólt szerzett! Andrei Cristea talált be egy nagyon csúnya eladás után. Culio cseszerintette el.

31. perc – A Dinamo szögletből próbálkozik. Nem volt veszélytelen, de a kapufa mellett gurul el a labda egyik dinamós belematatása után.

Szurkolás szempontjából a Dinamo teljesít jobban, de amíg a pályán mi vagyunk egy kicsit jobbak, addig ez nem baj.

29. perc – N’Doye távoli próbálkozása kapu fölé száll. Isten áldja meg!

28. perc – Traore helyzete után a második nagy lehetőségünk vész el: Koné és Peralta sem éri el a labdát, Dolha rávetődik a játékszerre.

27. perc – CFR-beadás jobb szélről, semmi veszélyt nem okozunk.

Még mindig sűrű pelyhekben hull a hó, de a látási körülményeket nem zavarja. A Dinamo sem talál orvosságot a CFR ellen. De ez ma nem elég.

22. perc – Traore lesből fut a labdára. Az előbb is lesnek vélte a helyzetét, kicsit tétovázott is emiatt az ötös vonalon.

21. perc – Peralta lépett ki a leshatárról, Traore került helyzetbe a támadó közép passza után, de nem találta el a kaput.

Az első húsz perc után egyik csapat sem kerekedett látványosan a másik fölé. A kolozsváriak játéka lényegesen jobb a galacinál, de egyelőre nem találják a megoldást a Dinamo rejtvényére.

18. perc – Traore a földön hempereg, kicsit állt a játék. Összekapta magát.

15. perc – Moti kapott sárgát Traore lerúgásáért, jó szögből szabadrúghatunk. E. Dica nem találta el a kaput sajnos.

Eddig a CFR egy lepkefingnyi mértékkel jobb a vendlgeknél, többen van a labda a Dinamo térfelén, bár sokra nem ment a Mandorlini-csapat ezzel.

9. perc – Traore szabálytalanságát sárga lappal bünteti a játékvezető.

7. perc – Culio végzett szabadrúgást bal oldalról, Dolha kezében köt ki a labda.

5. perc – E. Dica szabadrúgásból adta be a labdát, a Dinamo védői gond nélkül szabadították fel a büntetőterületet.

A CFR 4-3-1-2 felállásban próbálkozik. Egyelőre szoros mezőnyjáték zajlik, veszély egyik oldalon sem alakult ki.

1. perc – A vendégek kezdik az első félidőt.

Nagy a hangulat, de teltház nincs. Van egy jó adag üres lelátó. A fiúk a pályán. Gheorghe Constantin válogatott játékos emlékére borult elvileg csendbe a stadion.

Kolozsvári berkekből sárgalapos eltiltás miatt nem szerepel Cadú, pirosért pedig Muresan pihenhet.

Várhatóan ma is akkora érdeklődés lesz, mint a Steaua ellen. Ennek többek között az az oka, hogy a Steaua átvette a vezetést a bajnoki tabellán. A Dinamo szurkolói nagyobb számban jelentek meg a stadionban, mint a Steaua-drukkerek két héttel ezelőtt. 6 órakor a Zokogó majom előtt nyeletlenkedett egy részük. Valamit nagyon füstöltek, nem fogadnék a szalonnázásra semmiképpen.

A CFR “új korszakában” a kutyák egyetlen pontot vittek el Kolozsvárról, hat évvel ezelőtt. Remélhetőleg ma sem mennek haza vigyorogva.

Hull a hó elég szapora pelyhekkel, de nem veszélyes. Egyelőre. Összességében 1974-ben győzött csak a Dinamo a CFR ellen. Azóta hosszas szabadságon volt a vasutas csapat, de most aztán… Most igen! Nagyon igen!

A mérkőzés után visszavárunk a Riti József Attila képeiből válogatott összeállítással. Várjuk hozzászólásaitokat, de nem ígérünk választ a közvetítés alatt, mert minden gyorsan történik.

Kemény megmérettetés lesz a CFR számára, talán ennél is nehezebb Andrea Mandorlini számára, aki – jó értelemben – veszélyeztetett állatfaj lett Kolozsváron: ő maga is azt nyilatkozta, hogy csak a győzelem tarthatja a Gépész utcában. Döntetlen esetén kirakják, és durranhat újra a Bölöni-kérdés. A vezetőedző lehetséges elköszönése az öltözőben is téma – állítja a ProSport.

Kezdőcsapatok:
CFR:
Nuno Claro – Panin, Piccolo, Alcantara, Veloso – Dani, E. Dica, Culio, Peralta – Y. Koné, Traore.
Dinamo: Dolha – Scarlatache, Grigore, Moti, Pulhac – Torje, Bostina, Kone, N’Doye – An. Cristea, Alexe.
Játékvezető: Ovidiu Hateganu.

Kovács Hont-Imre és Sallai Loránd

Advertisements

~ Szerző: khibedy - 2010/03/13.

17 hozzászólás to “Kolozsvári CFR-Bukaresti Dinamo (élő közvetítés)”

  1. Teljesen kiabrandultam; elhittem, hogy eloben lathatom a meccset…

  2. Megint egy kinos mecs volt!

  3. 2-2:D

  4. El kene kergetni az osszeset a csapttol!! Semmihaziak ennyi penzert ezt muvelni? Ez foci?? Mi ez?

  5. ti már előbbre jártok időben:D?

  6. Ha szerencsek elsz egyenlitunk hanem azt a negyed orat maskor kene jatszodjak!

  7. Bena csaptunk van az tutti!!

  8. igy már ok! :))

  9. le vagytok sérülve? vagy csak lemaradtatok?

  10. Bud:) Szuper csere:)

  11. Vajon meg 45 perc benazas jon?

  12. Remelem CUliot mar szunetben lecserelik!

  13. Gyenge a szabadrúgás, vékony a csatársor, a védelem sem az igazi, Culio pedig emlegetett téma lesz napokig.

  14. Nincs szabadrugonk!! 2-3 jatekost rakjanak oda es gyakoroljak orverzesig a szabdrugast, valmi cseleket gyakoroljanak be! Es az tvetelt tantisak meg Traorenek mert nem pattanhat le a labda mint egy deszkarol!!!

  15. mi nezok mindannyuian eszrevettuk, hogy CFR csapat a legnagyobb gyengesege a VEDELEM mar evek ota.

  16. Ez igen…szuperCulio!!

  17. Hajra CeFeRe!!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: