Nagy dobásnak ígérkezik a CFR-Steaua

Ez egy rövid bejegyzés lesz, néhány perccel korábbi tapasztalomat osztanám meg. Elöljáróban annyit, hogy két köpésre, három fingásnyira és még hat-hét lépésnyire lakom a CFR-stadiontól, ezért gyakran veszek jegye(ke)t a barátaimnak, mert kényelmesebb megvenni az eladások első napján, mintsem meccs előtt gyúródni.

Nemrég értem haza (szerdán, 11.20 körül), úgy döntöttem várok délutánig, mert akkora sor van a kasszáknál, amekkorát még nem láttam az utóbbi másfél évben, mióta itt lakom és kijárok a meccsekre. A sor a belső kasszától az Emmanuel nevű iskola (az a kék cucc a „fapados tribünök” mögött) épületének majdnem a külső végéig ér, ilyen esetben órákban kell számolni.

Az őszi szezon végeztével még maga Iuliu Mureşan is elkeseredetten nyilatkozott, hogy kevesen járnak ki a meccsre, csak a derbikre kíváncsiak. A Csalhó elleni meccsen negatív rekord dőlt meg, alig voltunk többen négyezernél. Gyenge csapat volt és csattogó hideg. Ugyanez a gyenge csapat a Ghenceában 3–1-re verte a legutóbbi fordulóban ugyanazt a Steauát, amely most hozzánk jön. Nyilván másképp állnak majd ki a pályára, de bízunk benne, hogy darabokra szedjük őket akármivel is próbálkoznak majd. Minden esetre a rohadt nagy hideg most remélhetőleg nem szól bele a hangulatba, és a Steaua mégiscsak Steaua.

A szurkolás úgy tűnik meglesz, valószínű, hogy teltházas mérkőzést játszik a Mandorlini-gárda a fővárosiakkal. Ha nyerünk, megőrizhetjük a hárompontos vezetésünket. És miért ne nyernénk?

Gyere te is ki drukkolni, és minél hamarabb vedd meg a jegyedet!

Egy kérdés a végére: szerintetek Becali elkíséri a Steauát ilyen városokba, mint például Kolozsvár vagy Temesvár? És ha igen, hozza magával a majomketrecét, vagy laza célpontnak kínálja magát? Nem mintha bármire is készülnék… 😛

Kovács Hont-Imre

Advertisements

~ Szerző: khibedy - 2010/02/24.

3 hozzászólás to “Nagy dobásnak ígérkezik a CFR-Steaua”

  1. szerintem meg nem jön el!!!:D ugyanis Kolozsvár az egy kultúrált város, itt nem érzi jól magát. S amúgy is hallottátok, hogy a héten tett termopan ablakokat a júh nyáj számára elkülőnített helyiségbe:)) szeritntem most meg ezt élvezi:))

  2. Sztem nem fogja megállni, hogy el ne jöjjön. Oszt a 60. perc tájékán, 3–0-s CFR vezetésnél, felül a magánhelikopetrére, és messze száll 😀

  3. Nagyon remélem, hogy óriási hangulat mellett a CFR a szezon legjobb meccsét játsza majd. Mert a Steaua a legnagyobb ellenség, és ha jól áll, ha nem, akkor is meg kell verni, ez kötelező. Mert nincs nagyobb öröm legyőzni ezt az ócska kommunista csapatot, az aljas vezetőjének meg betömni a száját. Úgyhogy a 3-0-ban nagyon reménykedek. Hajrá CFR!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: