Liverpoolban elszállt, itthon talán meglesz

Nehéz volt megjósolni, mi lesz a csütörtök esti Liverpool-Urziceni-i Unirea Európa Liga mérkőzés vége. A Pool gyengélkedik, a hazai bajnok pedig új edző irányítása alatt lépett pályára: Ronny Levy egykori izraeli válogatott játékostól, a Maccabi Haifa korábbi edzőjétől nem igazán tudtuk, hogy mit várhatunk.

A bűbájos tekintetű Maftei fehér mezben arra gondolt, hogy „hiába pattogsz itt nekem Riera piros mezben, mert úgysem vertek ma meg!” Aztán mégis...

Petrescu hiánya egyelőre nem szembetűnő – bizonyosodott be a meccs során. Az Urziceni az első félidőben túlélő focit játszott, ritkán jutott el a vendéglátók kapujáig. A védekezés azonban működött. Nem tökéletesen, de arra elegendő volt, hogy Gerrardék ne szerezhessenek gólt.

A második játékrész felszabadultabb játékot hozott. Az első percektől kezdve gyakran előretört a román csapat, és veszélyeztetni kezdte a hazaiak kapuját. Nem kell arra gondolni, hogy átvették az irányítást, de alkalmanként percekig nyomás alatt tartották a liverpooli kaput.

Ami az első félidőben várhatóbb volt, az a másodikban következett be, annak is az utolsó negyedében: a 81. percben Ngog bevette Arlauszkisz kapuját, ezzel a góllal egyben megszerezte a hazaiak győzelmét.

Nem nyugodhat meg Rafael Benitez, mert ez a Liverpool valóban verhető egy kis szerencsével. A visszavágóra egyik csapat sem készülhet nagy pofával, mert minél nagyobb a pofa, annál nagyobb lehet a pofáraesés – és mindkét oldalon benne van a pakliban.

Kovács Hont-Imre

Reklámok

~ Szerző: khibedy - 2010/02/19.

2 hozzászólás to “Liverpoolban elszállt, itthon talán meglesz”

  1. Az Unirea edzője megmondta: a visszavágón majd támadnak is. Szerintem ez mindent elmond, az Unirea rombolni ment, nem építeni. Szerintem a visszavágón is kikapnak majd, és senki nem fog emlékezni ezekre a meccsekre.

  2. Tegnap esti mecs, nekem nagyon egy kapuzasnak tunt, Liverpooltol hianyzott egy verbeli csatar,pl. Torres, Unireatol meg hianyzott a batorsag. Nekem valahogy ugy tunt hogy nem igazan hoztak ossze 3 pasznal tobbet az Unireasok. Nem tetszett az Unirea jateka. Hogy golt lojjenek ahoz helyzetek is kellenek, ami a tegnap este erossen hianyzott. Visszavagon ennel joval tobbre lesz szuksege az Urziceninek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: