Az utolsó percekben nyert a Bayern, Fabianski „szájbarúgta” saját csapatát

Nem gyalázta agyon a Bayern München a Fiorentinát, pedig sokan erre esküdtek. A bajorok csak az utolsó percekben tudták megtörni a vendégeket annak ellenére, hogy végig irányították a játékot, sőt, mintegy húsz percen keresztül létszámfölényben játszottak.

Van Gaal csapata az első percektől fogva szinte sakkban tartotta a Mutu nélkül felálló Fiorentinát, de az első gól alighogy belefért az első félidőbe. Gyors lefutásból Gomez talált be, de érvénytelenítették a találatot, mert szabálytalanság történt – ráadásul a büntetőterületen belül. A gól helyett megítélt tizenegyest Robben vágta a jobb alsó sarokba, és ezzel 1–0-s vezetéssel vonulhatott az öltözőbe a hazai alakulat.

Fordulást követően elszállt a Bayern-fölény és a Fiorentina egyre veszélyesebbé vált. Addig merészkedtek a viola-mezesek, amíg Kröldrup egy szögletbeadást követően begurította a labdát Butt hálójába.

A következő fordulat a 73. percben történt: Gobbi könyökkel borította fel Robbent és kiborította a játékvezetőt. Piros lappal reagált a bíró a borításokra.

A müncheniek fokozatosan visszavették az uralmat a játék felett, de létszámfölényben sem találták a megoldást az olaszok ellen. Végül a 89. percben Klosénak sikerült betalálnia, de ehhez a partjelző segítsége is kellett: bestelen nagy leshelyzetből fejelte a játékszert a hálóba a csatár.

A 2–1 nyitott eredmény, Firenzében dől el a továbbjutás sorsa. Figyelembe kell venni, hogy a Fiorentina remekül védte magát a bajorok ellen, de arról sem feledkezhetünk meg, hogy legutóbb Torinóban a Bayern porrá zúzta a Juventust a csoportból való továbbjutást jelentő tétmeccsen.

A szerdai játéknap másik meccsén is ugyanez az eredmény: a hazai csapat 2–1-re verte a vendégeket. Kinyírva a zsákbamacskát: a Porto legyőzte az Arsenalt. A Dragao stadionban játszott mérkőzés több érdekességgel szolgált, mint a müncheni találkozó. A színvonal is magasabb volt, de a gólok tették igazán különlegessé.

Az első találatot Varela nevével jegyzik, pedig a portói játékos maga sem gondolt arra, hogy gólt szerezhet. Jobb szélen felszaladt, egy elrontott beívelést a kapu irányába küldött, de a labda talán be sem gurult volna a hálóba, ha az Arsenal kapusa, Lukasz Fabianski „bele nem fekszik” a játékszerbe. Belefeküdt, és nem tudta megfogni, begurította a kapuba.

Az egyenlítés – akárcsak Münchenben – szögletből történt: a nagyöreg Sol Campbell módosított az eredményen. Szünetig nem esett több gól, de számos látványos próbálkozás tette élvezetessé a játékot.

Szünet után olyan gól következett, amely a mindennapi jelzőtől messzire áll. Az „elkövető” ismét Fabianski volt: Campbell hazadott labdájába beletehénkedett két kézzel. Egy is elég lett volna az indirekt szabadrúgáshoz, kettő már nyilvánvalóbb volt a „kéccerkettőnél”. A szabadrúgást gyorsan elvégezték a portóiak, és mielőtt az angol védelem észhez tért volna, a labda már a hálóban volt.

Hiába futott a londoni gárda az eredmény után, megmaradt a 2–1-es végeredmény. Nehéz megjósolni, mi lesz Londonban. Egy dolog biztos: izgalmas mérkőzés.

Kovács Hont-Imre

Advertisements

~ Szerző: khibedy - 2010/02/17.

Egy hozzászólás to “Az utolsó percekben nyert a Bayern, Fabianski „szájbarúgta” saját csapatát”

  1. Ez a norvég bíró a Cselszi-Barca után még bíráskodik? Mit keres ez a fociban? Azt hittem elment szerzetesnek, hogy felejtse, hogyan szegíttette a Szarcát a BL döntőbe jutni. Erre most még egy óriási hiban, szerintem ha emiatt esnek ki a firenzeiek, ezt a kövér norvégot meg is késelik, és nem csak megigérik, mint az angolok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: