Kosármeccsen jártunk

Kosárlabda meccsen jártunk (azaz én, és a Szabadság sportfotósa, Riti József Attila, mindenki Jóskuja:D) Jósku még szokott járni kosármeccsre fotózni, de én nem vagyok „palánkrajongó”, ezért nem igen látogatom az ilyen meccseket, és amúgy is jobban szeretem, ha a labdát rúgják, és nem dobják.

Az első nagy meglepetés számomra az igen szép számban megjelent szurkolók voltak. Mintegy kétezer drukker lehetett, ennyi ember már elég nagy „zajt” tud kelteni. A második igen nagy meglepetés az volt, hogy a szurkolói rigmusok közül hiányoztak az anyázások, gondoltam is magamban, hogy ez szinte olyan mintha operába mennék. Lassan elkezdődött a mérkőzés, az első percekben a szurkolótábor a 25. születésnapját ünneplő Mihai Silvăşan kapitánynak énekelt szülinapi köszöntőt (ne feledjük, hogy az U szurkolótáboráról beszélünk).

Talán a játékosok szülinapi tortát is vártak, ezért nem figyeltek teljes mértékben a meccsre, és az első részben rengeteg hibát követtek el, mind védekezésben, mind támadásban, ennek köszönhetően vezetést szereztek a vendégek, és egy adott pillanatban el is húztak 8:12-re. De Silvăşannak tetszhetett a melegszívű szülinapi köszöntés, ezért hálából elkezdte szórni a hárompontosokat, és az első negyed végére csak 22:25-ös vendég előnyt mutatott az eredményjelző.

Szerintem itt említi Ţenter úr a töltött káposztát...

Szerintem itt említi Ţenter úr a töltött káposztát...

A szünetben valószínűleg szólt az edző, hogy ne várják a tortát, mert az nem lesz, és ha ezt így folytatják, még az esti szülinapi parti is kimarad, mert a második negyedre a hazaiak játéka feljavult, és minden pozícióból betaláltak. Különösen David Lawrence játékát kell kiemelni, aki nagyon várhatta az esti partit, mert ő mindent megtett a győzelemért, lepattanót szerzett, hárompontost dobott, zsákolt, s főként neki köszönhető, hogy a második negyed végére már az U vezetett 9 ponttal, 47:38-ra.

A félidőben talán Marcel Ţenter edző még töltött káposztát is ígért a fiúknak, mert a harmadik játékrészt ott folytatták, ahol a másodikat abbahagyták, sőt még az előnyt is növelték, és az utolsó negyed előtt már 13 pontos előnyük volt.

De az utolsó játékrészben már mindegyiküknek azon járt az esze, hogy a bulin gyümölcs- vagy tejszínhabos torta lesz, és hogy a töltött káposztára lesz-e tejföl vagy sem. Így a marosiaknak sikerült 77:76-nál egy pontra csökkenteni a különbséget, de jött a nagyon éhes Lawrence, és kosaraival jelezte, hogy ő mindenképpen igényt tart a töltött káposztára, tejföllel vagy nélküle. A meccs végeredménye: Kolozsvári U Mobitelco-Marosvásárhelyi Maros KK 87:81. A fiúk megérdemelten győztek, s a töltött káposztára is rászolgáltak, amiből mi nem kaptunk. De nem is gond, mert nem nő a koleszterinszintünk.

Lawrence éppen megnyeri a meccset....

A mérkőzés végén jöttem csak rá, hogy végig drukkoltam a meccset, amit ezelőtt el sem tudtam képzelni. Hihetetlen, hogy egy kosármeccset is lehet úgy élvezni, mint egy focimeccset annak ellenére, hogy nincs anyázás. Egyébként pillanatnyilag férfi kosárlabdában is első helyen állunk, sőt még a Közép-európai Liga négyes döntőjét, azaz a Final Fourt is a kincses városunkban rendezik, és a Mobitelco a legnagyobb esélyes a cím elhódítására.
Hajrá Mobitelco, és Isten éltesse Mihai Silvăşant!

Bónuszként egy interjú a szülinapos Silvăşannal, az interjút Jósku készítette:

– Elsősorban boldog születésnapot! Mondj kérlek néhány szót a mai mérközésről!
– Nehéz mérkőzés volt, mint ahogyan számítottunk rá, mert a Marosvásárhely csapata formában van. Megerősődtek az idény első része után, és volt néhány jó mérkőzésük. Mi az első helyen vagyunk, kötelességünk volt hozni a mérkőzést. Kissé ellazultunk a végére, de fő, hogy nyertünk.

– Mit vársz a következő mérkőzéstől?
– A következő találkozót Brassóban játsszuk. Ez is nehéz meccs lesz, mint minden idegenbeli játék, de mi minden mérkőzést meg akarunk nyerni.

– A Közép-európai Liga döntő tornáját Kolozsvárott szervezik. Mi a véleményed?
– A döntő négyes (Final Four) új dolog számunkra, de reméljük, hogy megnyerjük a kupát.

– Mit üzensz a Mobitelco magyar szurkolóinak!
– Továbbra is szurkoljanak nekünk. Nekünk nem számit, hogy magyarok vagy románok a szurkolóink, azt akarjuk, mindenki velünk együtt ünnepeljen.

Köszönjük a képeket és az interjút Riti József Attilának!

Szegedi János Csaba

Advertisements

~ Szerző: khibedy - 2010/01/21.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: