Mit vesztett a CFR?

Három pontot szerettünk volna, egy sem jutott belőle. A matematikai esélyünk megmaradt a továbbjutásra, de a reális már közel sem reális a ma esti, Sparta Praga elleni vereség után. Utoljára a Rómától kaptunk ki hazai pályán, a veretlenségi sorozat megtört. És sokminden más is.

Bár mondhatnánk, hogy a korai gólok megtörték a csapatot, de ezt a csapatot nem kellett megtörni. Meg volt már eléggé. A 6. percben Holenda volt eredményes, majd a 13. percben duplázott és elhúztak két góllal a vendégek. A 25. percben Traore szépített, ez visszahozta a kolozsvári reménységeket. De a szurkolók türelmét ez sem hozta vissza. Egyre cifrább rigmusok követték egymást. „Demisia!”, „Ciao, ciao, Conceicao” – dübörgött a lelátó.

A 2–1-es prágai vezetés kitartott a félidőig. Fordulás után az első játékrészben látott prágai irányítás eltűnt, a CFR kezdett magához térni és lassan a mi javunkra billent a mérleg. Számos pontatlan passz és játékvezetői hiba törte meg a játékunkat, az ultrák pedig hátat fordítottak – szó szerint! – a csapatnak.

A 64. percben Mureşan bezsebelte a második sárgáját, így a hátralevő fél órát emberhátrányban játszodta a CFR. De a hátrány tovább nőtt, miután a csereként beállt Mara is pirosat kapott. Egy rosszul elvégzett bedobás (?) után a kispad felugrott reklamálni, az ezt követő ricsajban „Obsession Mara” – ahogy a szurkolók nevezték – megkapta az említett piroslapot, és a kispadról is besárgult valaki.

A küzdőszellem ekkor mutatkozott meg a legjobban: mindent bevetettek a hazaiak az egyenlítésért, de a hibák most sem maradtak el. Végül Dubarbiernek sikerült betalálnia a 91. percben, és az egész stadion talpon állva szurkolt az újabb gólért.

Volt is esély a győzelemre. A találathoz Peralta állt a legközelebb, de sikertelenül próbálkozott az ellenfél kapuja előtt. Az ellentámadásból kapufa született, a legközelebbi lefutásnál azonban büntetett a vendég csapat: Wilfried találatával elveszett az az egy pont is, ami életben tartotta volna a reális továbbjutási esélyeket. Ahhoz, hogy tovább meneteljünk, mindenképpen győznünk kell a Koppenhága otthonában, és a PSV-t is le kell győznünk itthon. Ez sem elég, mert a Sparta nem szerezhet többet egy pontnál.

A csoport másik mérkőzésén a Koppenhága 1–1-es döntetlent ért el a PSV ellenében.

És akkor térjünk vissza a kérdésre: mit vesztett a CFR?
1. Egy súlyos tétmérkőzésen három pontot. Ha elnézőbbek vagyunk, akkor egyet.
2. Két játékost a meccs alatt (Muri és Mara).
3. A továbbjutás reális esélyéhez szükséges megnyugtató eredményt.
4. A szurkolók bizalmát.
(5. Az edzőjét?)

Folytasd a sort, biztos van ötleted. Hajrá CFR, talpra lehet még állni!

Kovács Hont-Imre

Advertisements

~ Szerző: khibedy - 2009/11/06.

9 hozzászólás to “Mit vesztett a CFR?”

  1. Nem vagyok nagy szurkoló,de a CFR mindig közel állt hozzám hisz valamikor volt egy ifi csapata amely csak a döntöben vérzet el Dinamotól 104 rugót góllal és négy kapottal lettek másodikok az edzőjük Nagy Pista bácsi volt.Kár,hogy kevés a küzdő szellem ebben a csapatban legalább is az idei mérközéseken.Szerintem túl sok volt az edző váltás: A vezetőség határozottaban kellen fel lépjen a gyenge szereplések miat. Egy profi játékos ügyel az ellenfél lábára is hisz Ö is azzal keresi a kenyerét,de azért hajrá CFR:

  2. @KLMn: akkor én azt a fél órát az utobbi időben nem láttam egyik meccsén sem. Az este sem vettem nagyon észre, esetleg az 5 percnyi látványosabb játékukból összeáll egy negyed óra.

  3. @kalapacs: Mara nem szajalt, csak dobott egy hatast. Es altalaban szokott meccsenkent egy felora jatekot mutatni a CFR.

  4. Biza az eurók elvesztése nagy gond lehet. Tudta Konszenszáó miért veszít, abból a pénzből rendes edzőt hoztak volna.

  5. Vmi. eurókat is vesztettek, azt hiszem 😀

  6. Nem kérdés, hogy a bíró idétlen volt. De ő megmarad az ütödöttségével. De nekem lenne egy kérdésem: az elmúlt mérközéseken látott valaki bármilyen taktikát a CFR játékában? Legalább 3-4 összekötött gyors paszt? Bármilyen elképzelést? Mert én sajnos nem láttam.

  7. Honti, a cikk hangvétele nagyon bukaresties stílusú. Ha valami rosszul megy, akkor hadd legyen a bíró a hibás. Néhány apróságra azért felhívnám a figyelmed: az európai porondon senki sem keres egy rossz bíráskodásra okot. De ugyanakkor európai porondon bizonyos viselkedés nem megengedett. Itt nem vered magad a földhöz és nem szájalsz, főleg akkor, amikor a csapat már emberhátrányban van, és neked sárgalapod van. És ezt egy sportkommentátornak ki kell hangsúlyozni, mert ez nagy butaság volt, és nem a bírót elemezni, hogy könnyen adta vagy nem a sárgát.

    Másrészt teljesen egyetértek írásoddal, és kiegészíteném, tegnap elveszítettük a reményt is. A szép európai szereplésre, a sikeres bajnoki idényre. De sajnos a CFR nem fotbalozik semmit egy éve. 1-0-s eredményre hajtanak, semmi látványosság a jáékban. Nézve őket az érzésem az, hogy ők nem akarnak focizni.

    Eszembe jut két évvel ezelőtt mindenki félt a CFR-től: egy félidő alatt két gól és legalább 5 helyzet. Most két mérkőzésen nem képes erre a csapat.

    • Ahogy hazaértem, rögtön megírtam a bejegyzést a szurkoló szemszögéből, nem pedig mint újságíró. Nem láttam visszajátszást, nem értette senki körülöttünk, hogy mi történt. Az előbb néztem utána, és igen, jól döntött a bíró. És nem írtam, hogy az ő hibája lenne a vereség, de párszor ő is hibázott.

      Csúf volt.

  8. Dani kapta a sargat a cserepadrol.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: