A harmadikok a világon a magyarok

A Costa Rica elleni kisdöntőben is bebizonyította a magyar válogatott, hogy nem véletlenül jutott a 20 év alattiak számára rendezett világbajnokság legjobb négy csapata közé. Egervári Sándor legénysége végül szoros mérkőzésen tehetségének, taktikai felkészültségének, de főleg küzdőszellemének is köszönhetően megérdemelten csípte el a bronzérmet a torna meglepetéscsapata, Costa Rica elől.

A magyarok saját magukat is meglepték azzal, hogy Európa egyetlenegy együtteseként a legjobb négy közé jutottak. Koman Vladimirék ugyanis a csoportkör túlélésében reménykedtek a torna elején. Az első csoportmeccsen a Hondurastól elszenvedett 3–0-ás vereség viszont egyáltalán nem sejttette még a nyolcaddöntőbe jutást sem. Talán éppen a kezdeti hidegzuhany okozta hozzáállásbeli változás ébresztette fel őket és indította el diadalmenetüket. A Egyiptomban lejátszott hét mérkőzés igazi „érettségi” próbatételt jelentett számukra. A három hét során a csapat többször is megingott, de ugyanakkor képes volt talpra állni. A mindössze egy hónapja állásba helyezett Egervári több alkalommal is kellőképpen tudta ösztönözni csapatát. Így történt az elődöntőben Ghánától elszenvedett vereség után is.

Az edző öltözőn belüli utasításai és tanítványainak megújuló képessége a Costa Rica elleni bronzmeccsen bebizonyosodott, amikor a korábbi meccsel ellentétben a csapat már az első perctől folyamatosan remekelt. Koman jelenléte első perctől érződött a pályán, hajszálpontos indításai, zseniális passzai felpörgették a magyarok játékát. Bár Costa Rica nagy szerencsével jutott a legjobb négy közé, az első félidőben egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet. Gulácsi Péter többször is megmutatta, hogy miért a harmadik választása Rafael Beniteznek a Liverpool kapujában.

A gólnélküli első játékrészt követően a második félidőben a magyarok már jobban értékesítették a technikai fölényüket, egyre sűrűbbé váltak a helyzetek a Costa Rica-i kapunál. A helyzetkihasználáson sokat kell még dolgozniuk, a hajrára ugyanis legalább a csapat fele kihagyott egy-egy kecsegtető helyzetet. Németh Krisztián, Koman, Varga Roland és Simon András a végére már őrületbe vitték szurkolóikat. Aztán az ellenfél a 81. percben kegyetlenül büntetett: Urena a tizenhatos széléről pontos lövéssel legyőzte Gulácsit. A sors azonban igazságosnak bizonyult Némethékkel szemben: az utolsó pillanatig küzdő együttes támadóját a 90. percben lerántották a tizenhatoson belül, Koman Vladimir pedig hidegvérrel értékesítette a jogosan megítélt büntetőt.

A tizenegyes-párbajban a piros–fehér–zöldek ismét érettségüket és higgadtságukat bizonyították. A kitartás mellett azonban a sikerhez szükség volt a remekül védő Gulácsi három parádés védésére is – a magyar hálóőr ugyanis négy büntetőből egyetlen gólt sem kapott (három védés és egy kapufa). Koman lövését az ellenfél kapusa hárította, a túloldalon pedig Estrada a kapufába lőtt, Németh és Varga sikeres próbálkozásai után azonban a magyarok végül 2–0-val jobbnak bizonyultak az idegőrlő tizenegyeseknél. Magyarország a hajrában végül megszenvedett a sikerért, de a helyzetek alapján megérdemelten győzött, és Írország 1997-es bronzérme után első európai csapatként végzett a harmadik helyen. Az akkori ír tehetségek végül nem arattak egetrengető sikert felnőtt szinten is. Ennek ellenére a magyar labdarúgás jelenleg sokat ígér, kíváncsian várjuk a folytatást.

Sallai Loránd

Advertisements

~ Szerző: Lóránd - 2009/10/16.

Egy hozzászólás to “A harmadikok a világon a magyarok”

  1. Szép volt fiúk!!!! Egy egész nemzetnek örömet szereztetek:D

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: