Besztercén is folytatódik a sikersorozat?

Nem sokat tárgyalt másodosztályos ellenfelével a Kolozsvári CFR a labdarúgó Román Kupa tizenhatoddöntőjében: a vasutasok könnyedén, 2–0-ás sikerrel jutottak a legjobb tizenhat közé. Nem titok, a II. liga 11. helyezettje, a Galaci Dunărea ritkán zavarta meg a vizet a Fellegváron. Toni Conceicao mester jól megérezte, hogy kivel néz szembe csapata, emiatt alapemberei közül csupán Mureşant, Panint és Marát küldte a pályára. Melletük lehetőséget kapott Boroştean, Cabrera, Emil Dică, Leao, Edimar és a fiatal tehetség, Traore, szünet után pedig Nei és Flores is.

Meg is látszott a hazaiak játékán a motiváció-hiány, az első 12 percben nem sikerült veszélyeztetniük az ellenfél kapuját. Kezdőként szerepelt Didi is, és ha már szerepelt, akkor góllal tért vissza a játékba: a korábbi sérülése miatt eddig mellőzött brazil csatár a 12. percben Traore bal szélről érkező beadását fejelte védhetetlenül a hálóba. A vendégek nem tudták időben feldolgozni a hátrányba kerülés okozta sokkot: hét perc elteltével Mara ívelt Traorénak, aki ugyancsak fejjel növelte kettőre az előnyt. Ezt követően a CFR egyre inkább csökkentett az iramból, Didi viszont továbbra is góléhesnek bizonyult, a hajrában kétszer is növelhette volna csapata előnyét.

A második félidőben egyre inkább edzőmeccshezhez hasonlított a találkozó: a Dunărea nem tudta megszorongatni a hazaiakat, akik többször is azt az érzést keltették, mintha az eredmény megtartására törekedtek volna. Ennek ellenére a vendégeknek szünet után azonnal megadódott a lehetőségük ismét izgalmassá tenni a játékot, de Stăncioiut nem lepte meg egy galaci csatárról lepattant labda. A hajrában Edimar törhette volna meg az unalmat, de szabadrúgását hárította a kapus, így maradt a 2–0-ás végeredmény. Conceicaónak az idén még nem adódott meg az alkalma ennyi kulcsjátékost egy időben pihentetni. A trénernek nem kellett bevetnie alapembereit a padról: Tony, Cadú, Culio és Dubarbier frissebben léphet pályára idegenben a Besztercei Glória elleni bajnokin.

Sallai Loránd

Advertisements

~ Szerző: khibedy - 2009/09/24.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: