Magyarország–Svédország (élő közvetítés)

Ma este 21 órától Svédország ellen lép pályára a nemzeti tizenegy. Folyik a vita: reális esélye van Magyarországnak kijutnia a vb-re, vagy csak az elfogultságunk mondja ezt? Megoszthatod velünk a véleményedet egy hozzászólás formájában a mérkőzés előtt, után, alatt. HAJRÁ MAGYAROK!

Magyarország–Svédország
1–2

Gólszerző: Huszti 79′, illetve Mellberg 8′, Ibrahimovic 94′.

Hamarosan vissztérünk egy beszámolóval. De lehet, hogy alkoholba fojtjuk a bánatunkat s elmarad. Jó na, megkomolyodunk, s lesz nemsokára valami. Köszönjük, hogy velünk tartottatok. Szép volt fiúk, de ez most elkúródott. Nem kicsit… Nagyon!

Ráadásul a dánok is döntetlent értek el a portugálokkal. Vérremenő harc lesz Portugália ellen. Mindkét csapatnak nyernie kell a második helyért folyó csatában. Mert az első – legyünk őszinték – túl messzire van mindkét csapattól.

Utolsó labdaérintésből nyernek a svédek. Nem tudok betelni vele, óriási nagy pech! Az utolsó percek játéka alapján akár nyerhettünk is volna, ez elszomorító. Ez a csapat nem ilyen vereséget érdemelt. Jobbak voltak a svédek, de az utolsó másodpercben kapott gól nem méltó a válogatottunkhoz! Hát ez szinte gyászos.

Ibrahimovics rárúgja, Babosról kipattan a labda, majd Ibráról visszapattan és a kapuba megy. Hát ez nem igaz! Csúnya vége lett a meccsnek. Nagy kár érte.

GÓL. Hát ilyen nincs! Potyagól! Nyernek a svédek Ibra góljával.

93. perc – Roland ay első meccsen a 93. percben szerezte a szépítő gólt.

91. perc – Dzsudzsák lövése nem jó, Gerának leadhatta volna, több esély lett volna. Még két perc a hosszabbításból.

90. perc – Óriási játék bontakozik ki a végére.

88. perc – Babos szedi el Ibra elöl a labdát, kap egy rúgást a svédtől, de nincs baj.

86. perc – Huszti fordul kapura, de nem találja el jól.

84. perc – Buzsáky jött Hajnal helyébe a pályára. Torghelle gyenge próbálkozását láthattuk. De óriási a kedv, figyel a védelem is, bár a svédek is veszettül támadnak.

Iszonyatos utolsó 10 perc van hátra.

82. perc – Magyar szöglet. Dzsudzsák mellélő de megvan a lendület!

81. perc – Mellberg kap sárgát az indulatért. Hajrá fiúk! Kell ez az egy pont, ha három nem is lesz, ez nagyon kell!

A jobb alsóba, laposan bevarrja Huszti és vissztérnek a remények!

79. perc – Itt az esély, hajrá! Huszti berúgja! GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!

78. perc – Magyar 11-es!!!!

77. perc – Szotítanak a svédek. Csak negyed óra maradt az egyenlítésre.

75. perc – Ibrának folyik a vér a szályából, lemegy kezelésre, Kallström a falba rúgja a labdát.

74. perc – Ibrahimovic harcol ki svéd szabadrúgást a 16-os sarkából.

Egy magyar vereség sajnos végzetes lehet. A svédek egy pont hátrányra jönnének fel és két kötelező győzelmet hozhatnak az albánok és a máltaiak ellen. Nekünk viszont minden meccset meg kellene nyerni, ha a svédek nem buknak el egy-két mérkőzést.

68. perc – Életveszélyes svéd támadás, de ez is kimarad szerencsére. Alighogy a felső léc fölé megy a labda.

A svédek magassága rengeteget hoz nekik. Rettentő nagy fizikai fölényben állnak a vendégek. Ez a játékon is látszik, de ettől még meglehet az egyenlítés.

64. perc – Tímár jön a már alig élő, agyonrúgdosott Juhász helyébe.

63. perc – Mellberg átmászik Torghellén, mégis a svédeknek ítéli a labdát a játékvezető.

60. perc – Magyar szöglet. Nincs benne sok siker.

56. perc – Svéd kapufa, majd bravúros magyar védés. A svédek sajnos jobbak a második félidőben is.

55. perc – Az eddigi legnagyobb magyar helyzet! Gyönyörűen felépített magyar támadás, de Dzsudzsák lövése fölé megy. Kell a lendület, talán most megjön.

Egy esetleges dán győzelemmel eltávolodna a magyaroktól az első hely. Közelebb kerülhetnének viszont a második hely megszerzéséhez, mivel leszakadnának róluk a négy pontos hátrányban levő portugálok.

50. perc – Svéd szöglet. Babos hárít az óriási kavarodásból. Pontosítok. Egy védő lábáról pattant fölé.

Nem kezdődik olyan szépen a második félidő, mint az első.

49. perc – Ibrahomovic veszélyes rúgása kevéssel a bal kapufa mellett gurul el.

48. perc – Újabb magyar szerelés a 16-oson belül.

47. perc – Szélesi egy óriási helyzetből szereli Ibrahimovicot. Az ellentámadást elhamarkodják a fiúk.

46. perc – A svédek kezdik a második játékrészt. Torghelle bejött Dárdai helyébe.

A Franciaország-Románia mérkőzés egyébként 22 órától kezdődik.

A svédek egygólos előnnyel kezdhetik a második félidőt. Bízhatunk az egyenlítésben, mert ennél is nagyobb harci kedvvel fognak játszani a magyarok ezután. Jön majd Torghelle is valamikor, lesz tehát egy vérbeli csatárunk is. Reménykedjünk, hogy változtat majd az eredményen. Vagy ő, vagy más. Mindegy, csak magyar gól legyen! A csoport másik meccsén a szünetben a dánok vezetnek 1–0-ra.

45+1. perc – Öt másodpercet hosszabbít csak a játékvezető, szünet következik.

41. perc – Svéd gólhelyzet. Megint. De most figyelt a védelem, kapu mellé megy a labda. Megzavarták Mellberget a védők.

40. perc – Magyar szöglet. Dzsudzsák messziről rúgja rá a kipattanót, a kapus véd sajnos.

37. perc – Hatalmas svéd gólhelyzet, határozatlan magyar védelem, Gyepes valahogy felszabadít.

A svédeknek kemény a védelmük. Egyelőre nem tudunk hatékonyan a kapujukra törni. Közben pirotechnikai mazlagságokat dobtak a futópályára.

31. perc – Dárdai sárgát kap, utána Ibra kerül gólhelyzetbe. Megússzuk.

Erwin Koeman csapatát csupán a dánok előzik meg a csoportban. A nemzeti tizenegy olyan nagy neveket tudhat maga mögött, mint a ma esti ellenfele, a kilenc pontos svédek és az azonos pontszámmal rendelkező portugálok. A piros-fehér-zöldek eddigi sorozata sok szurkoló elvárásait felülmúlta, de a Dél-Afrikába vezető út nehéz része a kvalifikációk végére maradt: a svédek után szerdán a portugálokat fogadják, majd a luzitánok otthonába látogatnak, hogy a legvégére maradjon talán a legnagyobb falat, a dánok elleni idegenbeli szereplés.

29. perc – Enyhe mocsokság a svéd 16-oson belül, de nem ér büntetőt sajnos.

26. perc – Vadócz távoli próbálkozása kapu mellé megy. Nem is kicsit.

24. perc – Mély idítás, a kapus jóval hamarabb odaér, mint Huszti odaért volna.

22. perc – A. Svenson kap sárgát, szabálytalanul szerelné Dzsudzsákot. Kirúgás, sikertelen beadás.

21. perc – Ismét eljutunk az ellenfél tizenhatosába, de lessel végződik az akció.

Nagyon nehezen jutunk át a svédek védelmén. Sokkal hosszabbak a vendégek, eléggé messze van a fejük a bokájuktól. Ez hátrány nekünk.

A magyar válogatott az 1986-os mexikói vb után először juthatnak ki döntő tornára.

Gyepes fejeli mellé a szögletbeadást.

16. perc – Magyar szöglet. Jöhet a revans!

Ne búsuljunk… Kicsit könnyelműen mondtam. Nagyon rosszkor jött az a gól. Az csak egy fordulóval később kellett volna jöjjön, mikor már nem a magyarokkal játszanak…

9. perc – Dzsudzsák táncoltatja meg a védőket, közel álltunk az egyenlítéshez, de mellé megy a labda. A szögletből felszabadít az ellenfél.

Egyelőre ne búsuljunk. A CFR is 1-0-ról nyert a Róma ellen!

8. perc – GÓL. Vezetnek a svédek, Mellberg fejeli be. Kár érte.

7. perc – Dzsudzsák fut fel bal szélen, nem sikerül a beadása. A másik oldalról felfutnak a svédek, szöglet következik.

5. perc – A svédek egyre veszélyesebbek. Vigyáznia kell a védelemnek!

4. perc – A svédek is eljutnak a kapuig, Kallström rúgja kapu fölé.

3. perc – Támadószellem-túltengés a magyaroknál. Csak így tovább!

2. perc – Elhibázott magyar szöglet.

1. perc – A hazaiak kezdtek.

A himnuszokat hallhatjuk.

Minden jegy elkelt, 42 ezer néző van jelen. Egymás elleni mérleg: 17 magyar és 14 svéd győzelem, 10 döntetlen. Tétmeccseken: 6 svéd és 3 magyar győzelem, illetve 3 döntetlen. Ibrahimovic is játszik, korábban ezt kérdőre vonták, azért emelem ki.

Sziasztok! Hamarosan megkezdődik a magyar–svéd vb-selejtező. Íme a kezdőcsapatok:

Magyarország: Babos Gábor – Szélesi Zoltán, Juhász Roland, Gyepes Gábor, Halmosi Péter – Dárdai Pál – Vadócz Krisztián, Hajnal Tamás – Huszti Szabolcs, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs

Svédország: Andreas Isaksson – Mikael Nilsson, Olof Mellberg, Daniel Majstorovic, Behrang Safari – Rasmus Elm, Kim Källström, Anders Svensson, Samuel Holmén – Zlatan Ibrahimovic, Johan Elmander

Kovács Hont-Imre és Sallai Loránd

Advertisements

~ Szerző: khibedy - 2009/09/05.

2 hozzászólás to “Magyarország–Svédország (élő közvetítés)”

  1. http://lsport.we.bs/tv/105.html

    • Ennek nem igazán örvendünk, de egy ilyen meccset persze nézni élmény, nem olvasni 😉

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: