Szégyent nem vallott, de csodát sem művelt a Temesvár

Gólnélküli döntetlennel búcsúzott a Bajnokok Ligája 4. selejtezőköréből a Temesvári FC. A bánságiak viszont 2-0-ás vereséget szenvedtek a hazai találkozón a VfB Stuttgarttól, így az Európa Ligában folytatják a csoportköri küzdelmeket.

Kétgólos hátránya ellenére óvatosan, talán túl óvatosan kezdte a németek elleni visszavágót a bánsági alakulat. A lankadt ritmus után a mérkőzés egy kicsit ritmusra csattant, a Stuttgart viszont jobban bírta az iramot, és nem igazán hagyta szóhoz jutni a Temesvári FC középsorát.

A hosszú és rövid, keresztbe- és előreívelt passzokkal is próbálkozó vendégek labdái a legjobb esetben megtalálták Bucurt és Parksot, a tökéletes német védelem azonban nem hagyta érvényesülni a két csatárt. A hazaiak egyik hajtómotora, Alexander Hleb hiánya egy percig sem látszott meg a németek játékán. A Stuttgart bár nem remekelt, de olykor élesen kontrázott vendégei vérszegény támadásai után. A temesvári védelem a széleken könnyen utolérhetőnek bizonyult, Sabău elsősorban hibátlan középvédőinek, Csisovszkynak és Nibombénak köszönhette, hogy szünetre nem került hátrányba csapata. Az első 45 percben egyébként csupán Marica lőtt kapura, Pantilimon viszont parádésan mentett.

A vendégek nem tudtak újítani szünet után sem, Sabăunak nemcsak hogy nem sikerült felráznia tanítványait, de legénységének játéka idővel egyre görcsösebb lett. A helyzet nem sokat változott a továbbiakban sem, a cseréknek nem sikerült felfrissíteniük a temesvári játékot. A 67. percben – egy büntetőgyanús helyzetben – Bucur merészen fejelt a kapujából kilépő Lehmann előtt, a labda viszont mellé ment. Idővel a vendégek egyre leolvashatóbban játszottak, sehogy sem tudták meglepni magabiztos ellenfelüket. A német védelem szervezettségéről és fegyelmezettségéről árulkodott a pontos lesjáték alkalmazása is: a temesváriak passzai többször is leshelyzetben találták a célzottakat. A végén a bánságiaknak inkább a vereség elkerülésére, mintsem egy minimális győzelem megszerzésére kellett törekedniük. A Stuttgart ugyanis erős csapathoz illően a vendégek térfelén fejezték be a mérkőzést.

A két fél erőviszonya közötti különbség – Temesváron és Stuttgartban is – hűen tükrözte a román és a német futball közötti különbséget, amelyet a hazai szaksajtó néhányszor megkérdőjelezett. A Temesvár egy nem európai elsőosztályú, de saját bajnokságában jelentős erőt képviselő csapattal szemben maradt alul. A BL-ből a selejtezők utolsó állomásán távozó bánságiak az Európa Liga csoportjaiban folytatják nemzetközi kalandjukat.

További eredmények:

Olympiakosz (görög)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 1-0
Gól: Mitroglu (82. perc)
Továbbjutott az Olympiakosz, 3-0-ás összesítéssel.

APOEL Nicosia (ciprusi)-FC Köbenhavn (dán) 3-1
Gól: Kosowski (2. perc) Mihael (18. perc, 11-esből, 41. perc) illetve N’Doye perc (22.)
Továbbjutott az APOEL, 3-2- es összesítéssel

Arsenal (angol)-Celtic (skót) 3-1
Gól: Eduardo (28. perc, 11-esből), Eboué (53. perc), Arsavin (74. perc), illetve Donati (91. perc)
Továbbjutott az Arsenal, 5-1- es összesítéssel.

Fiorentina (olasz)-Sporting CP (portugál) 1-1
Gól: Jovetics (54. perc), illetve Moutinho (35. perc)
Továbbjutott a Fiorentina, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

A csoportok felállását csütörtökön és pénteken sorsolják ki. Csütörtökön 19 órától a Bajnokok Ligája, pénteken 14 órától pedig az Európa Liga csoportfelállásai dőlnek el. A sorsolásokat a blog élőben közvetíti.

Sallai Loránd

Reklámok

~ Szerző: khibedy - 2009/08/26.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: