Szarajevó–CFR (élő közvetítés+vélemény)

Ma este négy román csapat is játszik azért, hogy bejusson az Európa Liga csoportköreibe. Minket a Kolozsvári CFR érdekel a legjobban, ezért a szarajevói meccsüket élőben közvetítjük. Várunk téged is 21.10-től, hajrá CFR!

Szarajevó–Kolozsvári CFR
1–1

Gólszerzők: Hadzsics 76., illetve Dani 19. perc.

Az első félidő elején láthattunk bíztató játékot a CFR-től, aztán elkeskenyedett a csapat. A második játékrészben nem talált magára, hiába jött a vérfrissítés a cserékkel. Itthoni környezetben minden esetre reménykedhetünk, de egyelőre örvendjünk, hogy megúsztuk egyetlen góllal az utolsó 45 percet. Köszönjük, hogy velünk tartottatok! Hajrá CFR!

VÉGE a meccsnek.

93. perc – A Szarajevó majdnem betalál.

Conceicao ideges. Sajnos okkal.

90. perc – Három perc hosszabbítást mutat a partjelző.

Nagyon elhalványodott a játék az utolsó percekre.

A szabadrúgást nem sikerül gólra váltani. Minden csere megtörtént, miután a bosnyákok is lebonyolították a harmadik cserét.

79. perc – A Nei helyébe álló Traore áthámozza magát a védelmen, de csak majdnem. Elakaszják, sárga lapos szabadrúgás.

A kolozsváriak először állnak szemben bosnyák ellenféllel. A szarajevóiak viszont korábban kétszer is összecsaptak román élvonalbeli csapatokkal az UEFA-kupában. 1982-ben a Mircea Lucescu vezette Vajdahunyadi Corvinul a hazai 4-4-es döntetlent követően 4-0-ás vereséggel búcsúzott az akkor még jugoszlávokkal szemben. 24 évvel később a Szarajevó az id. Lucescu fia, Răzvan Lucescu vezényelte Rapidot is térdre kényszerítette, ám a bukarestiek végül továbbjutottak 2-0-s hazai sikerüknek köszönhetően.

76. perc – GÓL. Kiegyenlít a Szarajevó. Hadzsics egy jó indítást kihasznál, Nuno Claro alatt bepattan a labda a hálóba.

75. perc – Újabb CFR-csere. Leao jön a ráérősen lebaktató Peralta helyére.

74. perc – Koné veszi át hosszan a labdát, nem tudja befejezni az akciót, a kapus elveszi a labdát előle.

A bosnyák pontvadászat rövid, 12 éves történetében az FK Szarajevó kétszer, utoljára 2007-ben hóditotta el a bajnoki címet.
A selejtezők előző, 3. fordulójában a hazaiak a Helsinborgon jutottak túl tizenegyes-párbajban.

64. perc – Edimar kap játéklehetőséget. Marát cseréli le Conceicao.

63. perc – Cadu próbálkozik fejjel, azzal amit az előbb rúgtak. Lehet, hogy csak emiatt nem ment be.

60. perc – Cadut képen rúgták. De nincs baj vele.

A második félidő elején leginkább a vendéglátók akarata érvényesül. De nem mentek semmire vele. Eddig.

CFR-szöglet jön, időközben a Dinamo-Liberecről a mentőkocsi viszi az embereket.

54. perc – Egyet fejelnek a bosnyákok is, de érvénytelen a gól, újrarúgatják a szabadrúgást.

Boszniában zavartalanul folyik hálistennek a meccs. Egyelőre nincs semmi különös történés.

Közben a Dinamo-szurkolók bevonultak a pályára, áll a meccs 2-0 után.

46. perc – A CFR megkezdte a második játékrészt.

A félidő első felét a CFR uralta. Dani révén vezetést szerzett, aztán jött egy rejtélyes Koné-gól, amit nem adott meg a játékvezető, valószínűleg csak ő tudja az okát, hogy pontosan miért is érvénytelen. Azután kiegyenlítődött a meccs, egyik csapat sem bír a másikkal. Szünet után innen folytatjuk.

A cseh Liberec vezeti a Dinót 1–0-ra, a Steaua a St. Patrick’s-et 2-0-ra, a Vaslui pedig az AEK Athénnál jobb egy góllal eddig.

Vége az első félidőnek. 1–0 javunkra.

Bár az utóbbi percekben többet támad a Szarajevó, nem beszélhetünk hazai fölényről. Mi is ellátogatunk a bosnyák kapu elé.

37. perc – Újabb veszély a CFR kapuja előtt: egy szöglet után nem álltak távol a szarajevóiak az egyenlítéstől.

Kicsit halványult a kolozsvári fölény. A házigazdák is kitámadnak.

33. perc – Kicsit elszóltam magam. Kapufa a bosnyákoknál. Figyelni kell a védekezésre, mert ez elkerülhető lett volna!

29. perc – A házigazdák is megpróbáltak villogni, de a próbálkozásojn nem jutottak túl. De az a gól… Az tiszta volt.

Nem látom, hol volt a szabálytalanság, mert Koné senkihez sem ért.

…Aztán érvénytelenítik szabálytalanság miatt. Kár.

26. perc – GÓÓÓÓÓÓL! Koné hanyag mozdulattal 11 méterről betalál a védők gyúrújéből!

23. perc – Nem éppen veszély nélküli távoli próbálkozás a Szarajevótól. Mellé megy.

Folyamatosan támadunk, újabb gólhelyzetet mentettek a bosnyákok.

19. perc – GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Vezet a CFR! Dani fejelte be Culio beadását

18. perc – 0–0, látszólag a CFR irányít.

Amit eddig láttunk a meccsből, az szép volt. Mindig a CFR támadott.

A kezdőcsapatban szerepel a brazil Nei is.

Összevissza mennek a meccsek. Most ordítják, hogy vezet a Vaslui az AEK ellen.

Újra a CFR meccs megy. A 8. percben 0–0 az eredmény.

Esetleges sikerével a CFR először juthat fel a kontinens második kupasorozatának a főtáblájára. Korábbi próbálkozását nem kísérte siker: a vasutasok 2007-ben csúfos hazai 3–1-es vereség és idegenbeli gólnélküli döntetlennel estek ki az Anorthoszisz Famagusztával szemben az akkor még UEFA-kupa név alatt futó sorozat selejtezőiből.

Sőt, most már a Vaslui-AEK Athén meccset mutatja. Ó, a bánatba belé… Ez így nem vagány. Ha valami fontos történik, remélem visszavált és beszámolhatunk róla.

Hát ez nem igaz! Közben vált a csatona a berlini atlétika vb és a meccs között.

Megvan! Eltelt 3 perc, remélem nem maradtunk le semmiről. Hajrá CFR!

Sziasztok! Egyelőre korántsem biztos, hogy közvetíteni tudjuk a meccset, sajnos nem találtunk semmit ami adná élőben. De keressük.

A mérkőzésre a 35 ezer férőhelyes Asim Ferhatović Hase Stadionban kerül sor. Sajtóértesülések szerint mintegy 30 ezer fanatikus szurkoló buzdítja győzelemre kedvenceit.

Kovács Hont-Imre és Sallai Loránd

Reklámok

~ Szerző: khibedy - 2009/08/20.

2 hozzászólás to “Szarajevó–CFR (élő közvetítés+vélemény)”

  1. Bár tévednék, de ez a Nei haloványabb Obermannál, nem éri meg a nyarat Kolozsváron. Aminek viszont örvendek, hogy végre két klasszikus csatárral játszott a CFR.

  2. nagyon zsenge a vedelmunk.a tovabb jutas egyaltalan nem biztos.
    nei es edimar=frangipane,viana
    miert nem hozta be hamarabb nei helyere traoret
    leao helyen szivesebben latnam dicat

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: