Szerencsés volt a CFR: Boszniába utaznak a vasutasok

A Budapesti Honvéd kiütése után nem maradt egyetlenegy magyar csapat sem harcban az Európa Ligában. A Steaua tegnapi továbbjutása után indul viszont négy román, köztük a Kolozsvári CFR is, amelynek az egyik legkönnyebb ellenfelet húzták ki a sorsoláson.

Többnyire megkegyelmezett a sors a romániai csapatoknak az Európa Liga selejtezőinek 4., egyben utolsó fordulójában. A kiemeltként (tehát az erősebb kaliberűek csoportjában) induló CFR a lehető legkönnyebb csapattal, a bosznia-hercegovinai FK Szarajevóval találkozik. A kolozsváriak elkerülték a Pozsonyi Slovant, a török Silvasport, a dán Brondbyt és a norvég Tromsőt. Nem ígérkezik nehéz ellenfélnek az FK, de érdemes lesz óvatosnak lenni a folyamatosan fejlődésben levő boszniai futball képviselője ellen.

Könnyűnek ígérkező akadályt került a Steaua elé is: Cristiano Bergodi csapatának a Saint Patrick’s gárdáját kell felülmúlnia. Az első meccset otthon játsszák a bukarestiek, majd idegenben lépnek pályára a visszavágón a hétszeres ír bajnok ellen. A Steaua egyébként az erősebb gárdák közül elkerülte az olasz Genovát, a Bécsi Austriát, a portugál Nacional Madeirát. A bajnoki címet az utolsó fordulókban elbukó Dinamóra valamivel erősebb kaliberű csapat vár a csoportok küszöbén. A piros-fehérek a cseh élvonal elmúlt idényének 3. helyezettjével, a Slovan Liberec-cel csapnak össze. A Dinamó szintén hazai környezetben kezd, és idegenben játssza a visszavágót.

A román csapatok közül a legerősebb ellenfél az egyetlen nem kiemelt csapatként résztvevő Vaslui-i FC-nek jutott: a moldvaiaknak az AEK Athénon kell túllépniük ahhoz, hogy történetük során először valamilyen kupasorozat csoportkörébe jussanak. Cristian Dulca vezeőedző tanítványai viszont szerencsés helyzetben vannak, elkerülték ugyanis a Benficát, a Valenciát és a Cverna Zvezdát. A tizenegyszeres görög bajnokok az elmúlt idényben a harmadik helyen végeztek az élvonalban. A jóval erősebb és rutinosabb kerettel rendelkező athéniak rendszeresen részt vettek a nemzetközi porondon, főleg az UEFA-kupában.

Az első meccseket augusztus 20-án, a visszavágókat pedig 27-én játsszák.

Sallai Loránd

Reklámok

~ Szerző: khibedy - 2009/08/07.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: