Meddig durran egy nagy durranás? – Schumi visszatér!

Felipe Massa súlyos magyarországi balesete után kijelentések és cáfolatok ütötték agyba-főbe egymást. Végül hivatalosan is bejelentette a Ferrari, hogy a brazil pilóta helyébe a hétszeres világbajnok Michael Schumachert ülteti. A „Vörös Báró” a 2006-os idény végén vonult vissza, de a sportról nem feledkezett meg. Annyira nem, hogy az év elején sikerült egy jó nagy motorbalesetet összegyűjtenie. A nyaksérülését mind a mai napig érzi, ez elég jelentős erőnléti szépséghiba. Schumi indulása nagyban függ az orvosi kivizsgálás eredményeitől.

Massa már jól van, de az arcán jól látszik a baleset súlyossága

Massa már jól van, de az arcán jól látszik a baleset súlyossága

A visszatérésnek nem a nyak-nyavaja az egyetlen buktatója. A legtöbben kíváncsian várják a 40 éves világsztár visszatérését, de a teszttilalom miatt gondjai lehetnek minden idők legsikeresebb pilótájának. A Red Bull, a Toro Rosso és a Williams tiltakozott Schumi tesztlehetőségei ellen, így a német kénytelen egy 2007-es Ferrarival készülni Valenciába. A Ferrari szégyenteljes cselekedetként bírálta a Williams tiltakozását: évek óta nem tudnak jelentős sikert elérni, de nem tudnak szerényen meghúzódni, pofátlanul belekönyökölnek a Ferrari számításaiba és nem hajlandóak tekintettel lenni a helyzetre – szép diplomáciai szavakba bugyolálva ezt vágta a maranellói istálló a Williams szemére.

Érthető? A Red Bull – és ezáltal a Toro Rosso – véleménye elfogadható, mert a Red Bullnak talán van mitől félnie, ha Schumi jó formában lesz. De a Williams? A kérése persze jogos: teszttilalom van, a Ferrari pedig megtehette volna, hogy Marc Genét ülteti autóba, aki ismeri az idei kocsit. A Williams döntése inkább pofa kérdése. Mindenkinek jó szerintem, ha Schumi egy kis időre visszatér. Veszettül fogynak a jegyek, mindenki kíváncsi rá, hogy mit tud most a „nagy ő”. Miért kell keresztbe tenni ennek? Kérdezzétek Williamséket!

Ami Massát illeti, most már otthon van. Jól van, a minél gyorsabb felépülésre összpontosít. Szeretne versenyezni, de a versenyképességig még várni kell.

A Tour de France királya, Lance Armstrong is visszatért. És bár nem nyert, de nem is veszített: a harmadik lett az összesített pontversenyben. Ezzel szemben hogy sikerül Schumi újabb bemutatkozása? Jövő hétvégén kiderül.

A Forma-1-el kapcsolatban további érdekességeket tudhattok meg a Szabadság holnapi számában (Piquet-t menesztették, aláírták a Concorde-egyezményt, kiszáll a BMW stb.). De addig még remélem találkozunk! Kellemes augusztushatodikát!

Kovács Hont-Imre

Advertisements

~ Szerző: khibedy - 2009/08/06.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: