Szerb átok

A magyar válogatottnak a mai nap folyamán nem sikerült bejutnia a római világbajnokság elődöntőjébe, miután hosszabbításos meccsen 10-9-re kikaptak a szerb válogatottól. Az athéni olimpia döntője óta nem sikerült legyőzni a szerbeket.

A meccs nyögvenyelősen indult, a szerbek két gól előnnyel zárták az első negyedet. Ekkor még nem működött jól a magyar csapat, támadásban pontatlanok voltak a passzok, a befejezések általában a kapufán landoltak. A védekezés a meccs folyamán egyre jobban ment, egyre hatékonyabban összeállt. A második negyed 3-5-re végződött, nagyon küzdöttek a csapatok. A harmadik negyedben már három góllal is vezettek a szerbek, de a magyarok visszajöttek, és döntetlenre mentették a meccset. Sokat segített a kapuscsere: Gergely István kezdett a kapuban, a második negyedben Nagy Viktor jött be a helyére. Ettől kezdve a védekezés is összeállt, Nagy Viktor pedig szinte minden lövést hárított. Támadásban Varga Dénes és Madaras Norbert teljesítményét lehet kiemelni. A kisebbik Varga a mérkőzés első felében is rengeteget próbálkozott, de csak kétszer talált be, Madaras pedig a legjobbkor lőtte góljait.

A magyarok három ötméterest is kaptak, ebből kettőt a kiválóan játszó Kis Gábor harcolt ki (azonban a hosszabbításban nála is elszakadt a cérna, miután a bírók érdekes módon soha nem vették észre, hogy a szerb védők folyamatosan „keménykedtek” vele, ezért csúnyán odaütött Udovicsicsnek és végleg cserével kiállították). Varga Dénes, Kiss Gergely és Hosnyánszky is belőtte a maga büntetőjét.

Nagy érvágás volt a magyar válogatottnak, amikor Kemény Dénes szövetségi kapitány piros lapot kapott, és felküldték a lelátóra. Háromgólos hátrányból mentették a Kemény-legények a meccset 8-8-ra, ezután jöhetett a hosszabbítás. Ekkorra már a bírók nagyon kiengedték a meccset a kezükből, a szerbek víz fölötti ütéseit nem fújták le, ezzel szemben magyar oldalon minden kisebb szabálytalanságért kiállítás járt. Nagy Viktor nagyon jól védett, a hosszabbítás első fele után 9-9-et mutatott az eredményjelző. A második három percben a szerbek lőttek egy gólt, de a magyarok az utolsó 15 másodpercben támadhattak az egyenlítésért, de sajnos a blokkra ment lövéssel búcsút mondhattak az éremszerzésnek a magyar pólósok.

A szerbek azért jelentősen támogatást kaptak az olasz-spanyol bírópárostól, de nem lehet erre fogni a vereséget. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a szerbek két centere kipontozódott még a meccs első felében, szóval centerek nélkül is képesek voltak legyőzni a magyar csapatot.

A továbbiakban a horvát-román meccs vesztesével találkozik Kemény Dénes csapata, és 5-8. hely valamelyike lehet a cél. Nem érdemes keseregni a vereség miatt, még nagyon az út elején van ez a csapat. Persze, hogy minden szurkolóban hiányérzet van ilyenkor, hogy a magyarok nincsenek ott a legjobb négy között, de egy magyar válogatottnál a „mérce” mindig az olimpiai bajnoki cím. Ez a csapat most a londoni olimpiára formálódik. Hogy Benedek Tibort idézzem: „Én sosem akartam világbajnok lenni…”. Szóval, a cél az olimpia, szerb vereség ide vagy oda….

Váncza Csilla

Advertisements

~ Szerző: Lóránd - 2009/07/28.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: