Egy újabb galaktikus időszak kezdődik

Visszatért Florentino Perez a Real Madrid élére és ismét egy galaktikus csapatot akar összehozni a spanyol fővárosban. Mint tudjuk, egyszer már megpróbálta, pár évig működött is, de a végeredménye egy csúnya bukás lett, amely végén az elnök lemondani kényszerült.

Pereznek azért kell munkavédelmi sisak, mert új csapatot épít

Pereznek azért kell munkavédelmi sisak, mert új csapatot épít

Júniustól ismét elfoglalta az elnöki széket. Egy identitását vesztett, unalmas és eredménytelen focit játszó Real első embere lett. Véleménye szerint radikális változtatásokra van szüksége ennek a csapatnak, hogy visszanyerje régi tündöklését. Ennek érdekében a világ legjobb játékosait akarja leigazolni. A választásokon egyedüli induló volt mivel a többi indulni kívánó a gazdasági válság miatt nem tudta megteremteni a jelöltséghez szükséges 50 millió eurós banki letétet. Pereznek ez egyáltalán nem jelentett gondot, érte versengtek a bankok, hogy melyikük biztosítsa a letétet. Végül (talán hogy hergelje a katalánokat) egy barcelonai bankot választott.
Az elnöki beiktatás után kevesebb, mint egy hónap elteltével már két világklasszis játékost is leigazolt Kaká és Cristiano Ronaldo személyében. A játékosokért csillagászati összegeket fizetett. A tervben még számos kitűnő labdarúgó szerepel. Ilyen például a Bayern München sztárja, Frank Ribery, a valencia és a spanyol válogatott gólzsákja, David Villa, vagy a Lyon szupertehetsége, Benzema. Pár érkező még biztos, hogy lesz, de vajon fog működni egy ilyen csapat? A sok világklasszis vajon képes lesz egy csapatot alkotni? Reméljük, hogy igen.

De egy szempontból mindenképpen megéri a sztárok igazolása, és ez a marketing. Most páran biztos meglincselnétek, hogy ilyesmit mondok (írok) de sajnos (vagy nem) a labdarúgás már jó ideje nem csak sport. Egyes felmérések szerint Cristiano Ronaldo ára 3 év alatt fog megtérülni. Ez hogy lehetséges? A Blankók minden egyes játékosuk reklámjogainak 50%-ával rendelkeznek, ez alól nem kivétel Kaká és Ronaldo sem. Például ha Cé Ronaldo köt egy 25 milliós szerződést a Pepsivel, 12,5 millió a Madrid kasszájába kerül és a mezeladások meg a csapatszponzori szereződések csak ezután következnek. A Bwin és az Adidas már jelezte, hogy hajlandó megemelni a támogatási összeget. Tehát 5 év alatt a Real hatalmas nyereséget könyvelhet el.

A marketing területén garantált a nyereség. De mi a helyzet a sport szempontjából? Itt már nem olyan egyértelmű a dolog. Ugyanis a sok sztár széthúzhatja a csapatot. Hogy ez ne történhessen meg, megtartják Rault és Gutit is. A két játékos feladata lesz a csapat összetartása és az öltözői hangulat optimalizálása. Raulról mindenki tudja, hogy a csapat szíve-lelke, és a játékosok közül ő tartja a kapcsolatot a felsőbb vezetőséggel, tehát a büntetések kiróvásában is szerepet kap. Ezért rá mindenki hallgatni fog, ha nem akarnak egy komoly büntetést összeszedni. Egy másik érv az, hogy Madridban másképp kezelik a sztárokat is. A szurkolók már megszokták, hogy a csapat tele van sztárokkal és már nem rajongják annyira körbe őket. De a legfontosabb az, hogy Perez tanult a hibájából, és belátta, hogy a modern labdarúgást nem lehet védekező középpályás nélkül játszani. Egy igazán stabil csapatban kettőre is szükség van, hogy már a középpályán visszaszerezhessék a labdát és pontos passzokkal ellentámadást indíthassanak. A mostani csapatból csak Lass Diara képes arra a feladatra, hogy egy Real szintű csapatba kiemelkedő teljesítményt tudjon nyújtani. Ezért az elnök Xabi Alonsót is le szeretné szerződtetni a Liverpooltól, aki tökéletesen beleillene a Madrid új arculatába, mert kitűnő védekező középpályás és még a gólszerzéshez is ért.

Talán a „régi új” elnök nem is dobálja annyira a pénzt, mint ahogy ezt a sajtó bemutatja, talán nagyon is meggondoltan fektet be és hosszú távon egy sikeres projektet hoz létre. Az futballmarketinget pedig ne utáljuk annyira, mert ennek köszönhetően lett a labdarúgás a legnépszerűbb sport.

Szegedi János Csaba

Advertisements

~ Szerző: Lóránd - 2009/06/28.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: