Interjú az egyik legismertebb kolozsvári olimpikonnal

Kolozsvár számos magyar olimpikonja közül Ráduly-Zörgő Éva egyike a legismertebbeknek. A blog egyik visszatérő olvasója, Sipos Timea interjút készített vele. Természetesnek gondoljuk, hogy megjelentessük az olimpikonnal készített beszélgetést.

Aki a Nagy-Szamost is áthajítja egy kővel…

Ráduly Zörgő Éva, aki jelenleg a logopédia titkait fejtegeti, fiatalkori képességeit tárta fel elénk. A gének szerencsés keveredésének és a kemény munkának köszönhetően nagyszerű eredményeket ért el az évek során kiváló dobóképességével.

Nem, ennek semmi köze a Darts-hoz. Ráduly-Zörgő Éva gerelyhajítás közben.

Nem, ennek semmi köze a Darts-hoz. Ráduly-Zörgő Éva gerelyhajítás közben.

– Hogyan került a sport közelébe? Mennyire határozta meg gyermekkora a sportkarrierjét?
– A génjeimnek köszönhetem. Nagyon virgonc, nagyon élénk típusú vagyok. Úgy látszik ezt örököltem, mert egész nap a fákon csücsültem, dobálóztam, fiús voltam. A mozgás a lételemem. Első négy osztályban a Báthory iskolába jártam. Volt egy nagyon kedves torna tanárbácsi, aki felfigyelt rám és beírt a torna körre. Akkor kezdtem el szertornázni. Hamarosan, úgy megnőttem, hogy lelógtam a szerekről. Akkoriban számtalan iskolai verseny volt atlétikában: pentatlon, tetratlon, és ott kitűntem a távolugrással, dobással, szaladással. Szelektáltak egy iskolás sportklubba, az atlétika szekcióba. Így lettem atléta. Világos volt, hogy nem egy szedentáris életmódot fogok folytatni, és hogy valamilyen sportágban, ahol a mozgásigényemet ki tudom élni, ott fogok nagyon intenzíven tevékenykedni.

– Mi volt az oka annak, hogy az atlétika – egyéni sport – mellett döntött?
– Közben az iskolában kézilabdáztam. Én voltam a mumusa minden más ellenfél kézilabda csapatnak, mivel olyan erősen dobtam kapura, hogy az egyik kapus lánynak be is törtem a fejét. Amikor látták, hogy jövök, már húzódtak félre. Próbáltak elcsalni a kézilabdához is, de valahogy nekem a csapatsport nem ment olyan jól, mert úgy éreztem, hogy én nagyon kiteszek magamért, mindent bele adok, és akkor néha a csapat veszít azért, mert a többiek nem olyan lelkesek és nem dolgoznak annyira meg a győzelemért. Akkor úgy döntöttem, hogy inkább egyéni sport.

– Hány sportágat próbált ki?
– Kezdtem a tornával, aztán kézilabdáztam, és utána az atlétikánál kötöttem ki. Atlétikában viszont többféle számmal próbálkoztam. Először futó voltam meg ugró, viszont annyira jó volt a dobó készségem, hogy kétség sem fért ahhoz, hogy végül is ez lesz majd a jövő számomra. Az elején több próbával is kacérkodtam, voltam harmadik is Ifjúsági Balkán-bajnokságon a pentatlonban (ugyanis akkor még pentatlon volt, a mostani heptatlon helyett), de vele párhuzamosan megnyertem a gerelydobást is. Valójában akkor ott nem is ötpróbában, hanem hatban indultam igazából.

– Hogyan lett atléta? Honnan ez a képesség?
– Ez a képesség öröklött, de rá is kellett dolgoznom. A gerelyhajítás egy speciális készség, amihez bizonyos öröklött hajlamokra van szükség és egy szikrára, ami ha nincs meg, akkor hiába edzem magam 24 órát a 24-ből, akkor sem leszek gerelydobó. Például a nővérem, aki ugyanattól az anyától és apától származik, mint én, erre abszolút antitalentum, nem tudja eldobni még a követ sem 10 méternél messzebbre. Valószínű, hogy nálam szerencsésen keveredtek a gének. De igazából erre rá kell dolgozni, mert az nem elég, hogy nagyon messze dobom a követ. Gyermekkoromban nagyon sokat jártam halászni apámmal a Nagy-Szamosra. Ez nagyon széles, és azzal szórakoztam ameddig ő halászott, hogy dobáltam át a köveket egyik partról a másikra. Volt egy ladikos, aki a partok között szállította a jó népet, és csak úgy vetette a keresztet, mert nem hitte, hogy valaki ekkorát tud dobni. Érdekes történetek voltak. Én úgy éreztem, hogy nekem ez a dobómozgás egy jó dolog, úgyhogy már szervezetten is gyakoroltam, nemcsak ilyen halászati partikon.

– Meséljen élete legkeményebb versenyéről!
– A moszkvai olimpia, természetesen, ahol előzetes számítások szerint meg kellett volna nyerjem az érmek egyikét. Mindenki arra volt felkészülve, még én magam is, de túl nagy volt a motiváció, túlizgultam a versenyt és nem volt pszichológusom, aki segített volna. Nem a fizikai időzítéssel, a formába hozással volt a baj, vagy a felkészüléssel, hiszen előtte is utána is országos rekordot dobtam. Az volt a gond, hogy pszichésen elveszlődtem a versenyben, és hetedik lettem első helyett. Ez volt a legkeményebb dolog, ami aztán sokáig meg is viselt. Főleg, hogy előtte ugyanott 68,8 métert dobtam és az olimpián már nem sikerült. Abban bíztam, ha ennyit megdobtam előtte, ott biztos még többet fogok produkálni.

– Milyen versenyeken nyert?
– Egyik nívós verseny a Világkupa volt, az egyik legemlékezetesebb dolog, Montrealban. Több kontinens válogatott csapata verseng egymással az elsőbbségért. Az NDK (kelet németek), az oroszok és az USA külön csapatot sorakoztatott fel ezen a versenyen. Európa részéről engem választottak képviselőnek gerelydobásban. Ez nagyon nagy dolog volt. Olyan világhírességekkel voltam egy csapatban, mint Irena Sewinska, aki ma is egy élő legenda. Egy csapatban voltam velük, és második helyet sikerült megszereznünk. Nagyszerű verseny volt. Jó volt a csapatszellem, jó volt a hangulat, ez egyik legemlékezetesebb versenyem. Ugyanakkor emlékezetes az ezt megelőző Európa-kupa döntő, ahol az akkori világrekordot tartó, legyőzhetetlennek hitt Ruth Fuchs-szot jól megkalapáltam, ami különlegesen jó élmény volt a számomra.

– Ki volt legkeményebb ellenfele?
– Ruth Fuchs sok fejtörést okozott nekem. Igazából csak akkor, az Európa-kupa döntőn győztem le. A moszkvai olimpián ő is lecsúszott, ő sem került az első három közé, ugyanúgy, mint én. Nagyon sokszor kikaptam tőle, és ő volt legtöbbször a cél. A nagy versenyeken azzal indultam, hogy ezen a versenyen túlhaladjam őt. Egyszer aztán sikerült, és szerencsére tétes versenyen.

– Ki volt a példaképe? Ki most?
– Amikor elkezdtem sportolni, Németh Angéla, az akkori olimpiai bajnok gerelydobó, meg Mihaela Peneş – akik előttem olimpikonok voltak gerelyhajításban. Mihaela Peneş-nek volt egy arany- meg egy ezüstérme is olimpiákon. Úgy tudom, hogy miután olimpiai bizottsági tag volt, meg a Román Atlétika Szövetségbe is beválasztották, a magán- és közéleti csalódások miatt bevonult kolostorba, apácának. Nagyon érdekes életútja van ennek a hölgynek. Szerintem az általa elért sikereket sokkal jobban meg kellett volna becsülni. Ő úgy érezte, hogy nem becsülték meg eléggé és, hogy nem kapta meg azt, amire érdemes lett volna. Ők ketten voltak kezdőkoromban, utána meg nem volt ideálom, hanem hajtottam az eredményt. Most már kinőttem a tinédzser korszakból, abból, hogy ideáljaim legyenek. Most már előre nézek és a lehető legjobban végzem a dolgomat.

– Befolyásolta-e a zene a karrierjét?
– Nincs olyan jó zenei hallásom. Nagyon szeretem a zenét, időnként lazít. Nagyon sokszor a versenyek ideje alatt hallgattam zenét, azzal próbáltam lazítani és a versenyre felkészülni. De különösebb módon nem befolyásolt.

– Van-e valami, amiben gyengébb?
– Ami gyengeség volt, az, hogy egy ideig sérülékeny voltam, tehát a vállam és a derekam többször sérült, és kiestem két-három hónapra a versenyszezonban. Amúgy úgy gondolom, hogy a képességeim és a készségeim, egy olyan struktúrában jelentkeztek, hogy kevés volt a gyenge pontom. Talán az ellenálló képességem is lehetett volna jobb. Ha hosszú távon kellett volna szaladni, mondjuk maratonit, akkor nehezebben ment volna. Inkább a gyors, robbanékony erőfeszítést igénylő dolgokat szeretem.

– Mi a véleménye a gyorsételekről?
– Ha a Fast Food gyorsételekről beszélünk, akkor vannak olyan helyzetek, amikor az ember megszorul, nincs ideje kajálni rendesen, és akkor jöhet a gyorsétel. Ha választani lehet, akkor ritkán. Nekem másféle gyorsételem van. Például ma sem jutottam haza ebédelni, meg a tegnap sem, és akkor ilyen gyorsételt eszek, mint az alma, meg kis müzli szelet, nektár. Ellenben a Fast Food nem a legegészségesebb dolog. Annak idején nem voltak ilyenek. Fiatal korunkban nem ettünk ilyen jellegű kaját, de nem is bánom. A gyerekemet is úgy neveltem, hogy ha lehet, akkor kevesebbet fogyasszon ebből, és szerencsére így is van. Ügyelek arra, hogy mikor hazamegy, legyen a jégszekrényben főtt étel.

– Hogyan táplálkozott akkoriban, és mennyire változott ez napjainkig?
– A klasszikus menü volt, amit a sportolóknak szoktak adni. Az edzőtáborokban az orvos készítette el a menüt, nagyon tudományosan. A reggeli nagyon tartalmas volt, tojással, a sonkával, a tejjel. Délben és este mindenképpen hús, vagy csirke, vagy disznó. Rengeteg proteint ettünk annak idején. Amikor itthon voltam, akkor a család normál kajáját ettem. Anyámék ügyeltek arra, hogy nagyon változatos legyen, és mindig volt főtt étel. Miattam azért még be-betettek plusz husikákat is a menübe, azért mert proteinre volt szükségem. A sportolóknál egy alapfeltétel, hogy proteinhez jusson a szervezet. Ezeket jobb a természetes táplálékból beszerezni, mint valami pirulák formájában.

– Mit gondol az emberi lehetőség korlátiról?
– Ez attól függ, hogy mit teszel fel magadnak. Ha én most magamnak azt a célt tűzném ki, hogy 2 métert ugrok magasban, akkor biztos nem tudnám elérni, bármennyire akarnám. Legyen mindig reális az a dolog, amit kitűzünk magunk előtt, mert ha nem, akkor az azt jelenti, hogy vagy kudarcot élünk át, vagy pedig fantazmagóriákban élünk. Elveszítjük a talajt a lábunk alól és a kapcsolatot a valósággal. A lényeg az, hogy húzó ereje legyen azoknak, céloknak, amiket mi magunk elé kitűzünk. Ez azt jelenti, hogy picikét feljebb, mint az amit most aktuálisan képesek vagyunk elérni. Tegyük fel, hogy ha most tudok ugrani 1,30 métert magasban, akkor nem 2 méterre teszem a lécet, hanem 1,40-re. És ennek az 1,40-nek olyan húzóereje lesz, hogy dolgozom érte és előbb utóbb azt el fogom érni.

– Milyen mértékben változott pályafutása jelen időpontig?
– Nagy a változás, lévén, hogy először elvégeztem a pszichológia egyetemet, aztán a testnevelési egyetemet, közben szültem gyereket is, meg sportoltam is. Amikor vége lett a sportkarrieremnek, akkor döntenem kellett, hogy milyen irányba tovább, melyik egyetememet használjam fel?! A pszichológia mellett döntöttem, mert a férjem edző, sporttanár és az előző években megtapasztaltam, hogyha túl sokat vagyunk együtt, egy helyen, akkor abból szikrák keletkeznek. Az nem jó, ha egy helyen dolgoznak a házastársak, mert akkor abból is súrlódás támadhat. Jóból is megárt a sok. Inkább a pszichológiát választottam, amit nagyon szeretek és nem bántam meg. Eredetileg orvosira készültem, de nem jött össze, mert azért a versenysportot az orvosival nem lehet egyeztetni. Emiatt választottam a pszichológiát, hogy legalább a lelkeket gyógyítsam, ha a testeket nem lehetett. Akkor azt mondtam, hogy maradjon a férjem, mint edző, én pedig, mint pszichológus segítem az ő munkáját, hogyha igényli és felhasználom azt is amit a testnevelési főiskolán tanultam. Amúgy tanítok sportpszichológiát is az egyetemen. Ott nagyon jól fog az is amit én tapasztaltam meg a saját bőrömön, meg az is amit a testnevelési főiskolán tanultam.

– Mivel tölti el a szabadidejét?
– A kérdésem az, hogy mi az, hogy szabadidő?!  Nagyon nincs. De amennyit mégis kiszorítok magamnak, azt, ha lehet, akkor kinn töltöm a természetben. Van egy kis kertünk Szilágyság határában, egy nagyon eldugott, kicsi faluban, ahol olyan csend van, és madárdal, és nyugalom, hogy jaaaaaaaj, tisztára relaxáció és tiszta terápia a hétvége, amit ott töltünk. Ha nem engedi meg az idő, hogy oda menjünk, akkor legalább egy kicsit a környéken sétálunk. Mondtam, én nagyon szeretek kimenni, mozgékony vagyok. Utálom azt, ha ülni kell egy helyben és bámulni a tv-t, vagy egy bárban ücsörögni és dumálni, locsogni. Ez az, amit nem birok. Elfecsérelt időnek élem meg az ilyesmit. Mozogni, járni, felfedezni a világot, mert annyi felfedezni való van, hogy nem igaz. És akkor miért üljek egy sötét lebujban és szívjam mások cigarettafüstjét és borbűzét, meg ott dumáljak a semmiről?!

– Mit gondol, mennyire változott a sport az évek során?
– Mint minden, nagyon változott. Először is a sport áttevődött a gazdasági terepre. A pénz egyre nagyobb szerepet játszik. Annak idején sem volt mindegy nekünk, hogy milyen juttatásokat kapunk, de mi valójában amatőrök voltunk. Nekünk nem adtak prémiumokat pénzben soha. Én nem kaptam el a pénzdíjas időket. Mondtam többször is anyámnak, hogy miért nem szült engem 20 évvel később, amikor a pénzdíjas versenyek bevonultak az atlétikába. Igazából nem bánom, mert az tényleg egy szép dolog volt. A belső motiváció, csak a teljesítmény számított és az, hogy önmagunkat, meg a másikat legyőzzük. Ma, a sportban, az oltárra a pénzt teszik. Az eredményt azért kell elérni, hogy pénzhez jussunk. Ez számomra egy furcsa, nehezen emészthető dolog. Ezzel párhuzamosan a mindenféle szerekhez, anyagokhoz nyúlás is elterjedt. Igazából nem is az számít, hogy én mennyit edzek és, hogy bennem milyen képességek vannak, hanem az, hogy a külső tényezők mennyire segítenek hozzá ezekhez az eredményekhez.

– Milyen sportokat néz most végig szívesen?
– A focit nem nagyon szeretem, mert most már az nagyon elfajult nálunk. Amikor a kereskedelmi tv adókat kinyitom, és azt mondják, hogy sport, akkor az egyenlő a focival foci, tehát másról szó sincs. Ez olyan, hogy szeretek egy ételt, de ha reggel- délben-este azt adják nekem, akkor nagyon megutálom. Ez így van a focival is. Nagyon szeretem az atlétikát, korcsolyát, a tornát nézem meg, a kézilabdát. Kosárlabdázást nem annyira, mert nem nagyon volt vele kapcsolatom. Akármilyen újdonságot is megnézek, mint érdekesség, de nem úgy, hogy ott ülök és órákon keresztül azt nézem a tv-ben. Az autóversenyeket sem szeretem. Csak látom, hogy mennek ott valami svábbogarak és burrognak és megint mennek és megint burrognak.

– Kedvenc csapata?
– Lokálpatrióta vagyok, a CFR focicsapatnak drukkolok.

– Mit üzen a fiatal sportolóknak?
– A gerelydobásban nagyon sokat kell dolgozni és manapság már sokkal nehezebb egy gerelydobónak csúcsra jutni, mint annak idején, mivel hogy a sportjátékok kiszorították az egyéni sportokat. Most szponzorok világában élünk, akik nálunk fabatkát sem adnak az egyéni sportokra, illetve olyanra, hogy gerelydobás. Az nem vonzza a közönséget, habár szerintem egyike a leglátványosabb dolgoknak, valami fantasztikus, de nálunk nem csípik. Külföldön viszont igen. Volt olyan eset is, amikor selejtezőben délelőtt 9 órakor tele volt a stadion egy versenyen, és nézték a gerelydobás selejtezőt. Nálunk, a döntőre sem jönnek el tíznél többen, azok is rokonok, edzők, szomszédok. Eléggé nehéz, viszont, ha belülről azt érzi, hogy erre tehetsége van és, hogy tényleg ez elégtételt okoz, akkor vágjanak bele és csinálják, mert önmagukért csinálják. Ha eredmény is születik, akkor ez annál jobb és kezdenek mások is örülni neki, talán felfigyelnek erre is.

– És a focistáknak?
– Ne legyenek annyira szűk látókörűek, hogy csak azt lássák a sportban, hogy foci. Pillantsanak picikét a többi sportágra is és ne üljenek fel a magas trónra, ahonnan lenézik a többi sportolókat. Abban, amiben ők ott vannak, abban ne a pénz domináljon, őket se vakítsa el a pénz varázsa, hanem próbáljanak a játékért, a fair play-ért játszani. Ami most történik, főleg nálunk a fociban, az elképesztő. Hogy mit jelent a fair play, szerintem már nem is tudják.

Sipos Timea

Advertisements

~ Szerző: khibedy - 2009/06/08.

6 hozzászólás to “Interjú az egyik legismertebb kolozsvári olimpikonnal”

  1. Helyes…elnezest. Az edzorol egy kerdest sem tettem fel. Sajnalom. De remelem nem ez lesz az elso es utolso interjum Zorgo Evaval. Majd legkozelebb. Remelem lesz folytatas…hogy mikor…nem tudhatni.

  2. Igazad,van Nagy Pétert miért hagyta ki,sokan köszönhetik neki a pályafutásukat

  3. azt a bizonyos edzot NAGY PETERNEK hivtak es megerdemelte volna,hogy megemlitsek a nevet

  4. Ennyire beképzeltnek lenni sem semmi. Rettenetes.

  5. NO ez mar igen… Remelem lesz folytatasa is.

  6. Vegig olvasva a cikket…azt szeretnem kerdezni, hogy miert nincs szo az edzorol is….gondolom azert moszkvai olimpian edzo nelkul megjelenni az nagy teljesitmeny….
    Ugyhogy kedves iro gondolkodjn el egy kicsit errol is…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: