Magyar és román kilátások a VB-re. Románia még így is alig lát ki.

Dánia továbbra is veretlenül vezeti a VB-selejtezők 1. csoportját. Miután a idegenben 1-0-ra megverték a csoport egyik legesélyesebb csapatának tartott Svédországot, Dánia válogatottja 3 ponttal vezet a csoportban. Jólesik leírni, hogy egyedül a csoportmásodik magyar csapat az, akit nem tudtak megverni a dánok (Budapesten gólnélküli döntetlenre zárult a magyar-dán meccs).

Albánia elvesztette azt a kevés matematikai esélyét is, amely már a kutyát sem érdekelte, de egy kicsit talán felpattintotta a munkamorált. A portugálokat 90 percen át tartották, aztán a hosszabbítás 3. percében Bruno Alves betalált az albán kapuba, így Portugália 2-1-re nyert – szintén idegenben.

Magyarország látszólag az első helyre is simán esélyes, de ez túl nagy álom lenne. Ezután jönnek a legnehezebb meccsek: Dánia, Svédország, és Portugália lesz az ellenfél, utóbbi kétszer is. A svédeket ha Budapesten meg tudnánk fogni, az már szinte a második helyet jelentené. A gyengélkedő portugáloktól pedig négy pontot illene elhozni, ha nem változnak az erőviszonyok. Szerdán Svédország – Málta találkozik egymással, ezután pedig csak szeptemberben játszanak az 1. csoportban.

Az 1. csoport állása

Az 1. csoport állása

Románia csoportjában is két meccset tekertek le a tegnap. Románia 1-0-ra verte Litvániát, Szerbia szintén 1-0-ra Ausztriát. Az éllovas szerbek ezúttal nem győztek könnyen: egyetlen góljukat büntetőből rúgták. Nem küldték pályára a Kolozsvári CFR szerb csatárát, Veljovicsot. (Lehet, hogy emiatt nem ment nekik a játék. Háhá.)

A románoknak halvány továbbjutási esélyeik vannak. A tegnapi meccs után a kommentátor szerint a 0,67%-os esély valamicskét nőtt. De azzal sem lehet még nyaralni. A románok utolsó előttiek a csoportban – továbbra is.

A 7. csoport állása

A 7. csoport állása

Kovács Hont-Imre

Reklámok

~ Szerző: khibedy - 2009/06/07.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: