Nyári bevásárlás a CFR-nél

A Román Labdarúgó Szövetség határozata szerint a következő szezontól minden csapat köteles minimum 8 román játékost benevezni a bírói lapra. Érdekes döntés ez, hiszen ilyet sehol Európában nem lehetett elérni – lám, a helyi vezetők élen járnak. Emellett pedig a CFR-nek jelenleg összesen 5 hazai játékosa van.

A szabály az szabály: be kell szerezni még 3 játékost. De kit? A helyi játékosok ára sokszor a csillagos égig ér. Ha bízni lehetne a fővárosi sportvezetők szavában most a Steaua és a Dinamo játékosai közül is vásárolni lehetne – a vezetők szerint mindenki eladó. Emellett több olyan játékos van a helyi bajnokságban, akiknek óriási fizetését klubjaik nem tudják fizetni, így hamarosan szabadulni szeretnének tőlük (így jött a télen Bogdan Mara is).

A harmadik lehetőség – a Barcelona példájára – a fiatalok nevelése, az ifjúsági csoportok kialakítása, ahonnan majd a legtehetségesebbeket előléptetik a nagycsapatba. Sajnos ehhez türelmes vezetőség is szükséges, amely képes hosszú távon gondolkozni. Amíg viszont 5 forduló is elég egy edző menesztéséhez, addig nehéz elképzelni, hogy a vezetőség befektet a fiatalok nevelésébe és türelmesen követi, míg érett labdarúgóvá fejlődnek.

Mindenképpen lépnie kell a vasutas csapat vezetőségének valamilyen irányban, a kérdés csak az, hogy merre. Az új kapus beszerzése nem biztos, hogy segít a csapaton.

Te kit szerződtetnél a nyáron, ha te lennél az edző? Véleményem szerint nagy szükség van egy hosszútávú projektre, amely az erdélyi tehetséges fiatal labdarúgókat gyüjtené Kolozsvárra.

Killyéni András

Advertisements

~ Szerző: Lóránd - 2009/06/02.

10 hozzászólás to “Nyári bevásárlás a CFR-nél”

  1. Sespsi Pereira helyére és meg van oldva egy poszton a “román”

  2. Nagyon kiváncsi vagyok milyen román játékosok jönnek majd, hiszen Árpikának és az orvosának semmilyen bizalma sincs a román játékosok iránt. Amikor jöhetett volna Dica vagy Coman, akkor is inkabb olyan játékosokat hoztak, akiket azóta sem láttunk, és fogalmam sincs mikor fogunk látni.

  3. Az új szlovák hálóőr eddigi pályafutása keveset igér, de hasonló helyzet volt Nuno Claro esetében is. A portugál kapus kezdetben sikeres átigazolásnak bizonyult, úgy ahogyan Stancioiu is az első két idényben. Az utóbbi időben mutatott formájuk miatt azonban feltétlenül szükség volt egy másik kapusra. Sajnos jelenleg kevés jó román kapus van, azokat pedig nehezen engedik el csapataik. Az utánpotlásos rendszer, az új szabályzat miatt, de más különben is hasznos megoldás lehetne. A második csapatban egyelőre nem igazán van román játékos, aki megérdemelné, hogy az első csapatban játsszon, így egyelőre csakis más csapatok játékosai jöhetnek szóba.

  4. Brassóból Hadnagy is jöhetne.

  5. Nem igazan latom ertelmet ennek a szlovak vagy mifele kapusvasarlasnak. Ha mar romanok kellenek akkor lehetne egy hazai kapust osszeszedni aki nuno claro helyett vedhetne ha stancioiut eleri a cifrafosas s az is egy roman jatekos lenne akkor a palyan. A harmadik kapus mondjuk ugyis csak a padot koptatja, tehat szinte mindegy ki az. Csak megis egy lehetoseg lenne.

    • Árpinak sincs már pénze. Elvitte a válás, a tőzsde, az ingatlanok meg az új fehérnép. Nuno Clarot is eladják a nyáron Hirschfeldet meg kikölcsönzik… Stancioiu menopauzáját meg nem tudja kezelni a csapat orvosa.

  6. Székelyt és Bikfalvit a Csillagtól, Eleket az Acéltól, Borbélyt Temesvárról, Ilyést Brassóból.

    • annyit azért megjegyzek, hogy Borbély nem román állampolgár, hanem szlovák…:|

      • Éppen azért jönne jól. Legalább megérti magát valaki az új kapussal 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: