Szerepel-e a CFR az Európa Ligában jövőre?


Néhány fordulóval ezelőtt erre a kérdésre senki sem gondolt, hiszen a CFR negyedik helye a bajnokság végén biztosnak tűnt. Azóta eltelt néhány forduló, kevesebb sikeres és több gyenge mérkőzésen vagyunk túl és a CFR a hatodik helyre esett vissza, igaz azonos pontszáma van, mint a negyedik és ötödik helyen álló csapatoknak. A nagyobb gond az, hogy a hetedik helyezett csak 1 pontra marad le a kolozsvári csapattól, sőt, a nyolcadik és kilencedik helyezett is csak 4 pontra van a hatodik helytől.

De lássuk a jelenlegi állást a 30. forduló után – az első három helytől eltekintek, ők külön csatát vívnak a bajnoki címért.

4. Steaua – 52 pont
5. Craiova – 52 pont
6. CFR – 52 pont
7. Rapid – 51 pont
8. Brassó – 48 pont
9. Vaslui – 48 pont

Az utolsó négy forduló sorsdöntő lesz a CFR számára. A kolozsvári csapat mellett szól a könnyebb program, hiszen a Brassó a legerősebb ellenfele, a többi mérkőzésen a Argeş, a Pandurii Tărgu Jiu és a Medgyes lesz az ellenfél. Elméletileg a 12 pont gond nélkül összeszedhető, viszont a gyakorlat az idén mást mutatott. A CFR előnyére válhat, hogy ellenfelei egymással is mérkőznek, így a Steaua a Rapiddal, a Temesvárral, a Craiovával és az Urziceni-el, a Craiova a Rapiddal és a Vaslui-al, a Rapid a Vaslui-al játszik

Szerintetek mi várható a következő négy fordulóban? Tényleg biztos a nemzetközi szereplés jövőre is? Begyűjthetők a kötelező győzelmek?

Killyéni András

Advertisements

~ Szerző: Lóránd - 2009/05/11.

4 hozzászólás to “Szerepel-e a CFR az Európa Ligában jövőre?”

  1. szerintem meg simán jétszani fog. Ugyanis papiron sokkal könnyebb csapatokkal játszik mint az elötte levő csapatok. Ha sikerül úgy játszania mint a Temesvár vagy az Urziceni elleni második félidőben akkor egy kis szerencsével akár a 2 helyre is feljöhet. De ehez hatalmas nagy szerencse kellene, és a Temesvár sem kaphatja vissza a pontjait. De én személy szerint egy 3. helyel és a kupagyőzelemmel is meglennék elégedve. Hajrá CFR!!!! (Vagy inkább hajrá KVSC!!!!)

  2. Most nem fogunk szajalni, sem szidni senkit. Amit olvasok, mind igaz! A CFR nem tudom mit csinal, alszik labon vagy nem tudom. Es sajnalom, hogy nem vagyok josno, hogy elmondhassam, mi lesz a kozeljovoben a csapattal, de nem tudom. Azok utan amiket lattam, sajnos tenyleg felek a gondolattol, hogy fog-e szerepelni a CFR jovore az Europa Ligaban vagy sem. A legfurcsabb meg az volt, hogy miutan kijott Becali a bortonbol csapata “beindult” es felpattant a 4. helyre, a CFR meg lefele potyog a ranglistan. Sot meg a CRaiova is kielozte. Szomoru helyzet. Tobbet tudnak az biztos, de ez van…nem beszelek elore…varom, hogy konkret tenyek legyenek elottem. Nem mondhatok mast, mint HAJRA CFR!!!

  3. Ha nem cserélik le az edzőt, akkor talán igen.

  4. Ulljenek itthon es tanuljanak!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: