Kettőt rúgott a CFR, de csak egy pontot szerzett

Újabb két pontot veszített a CFR az Urziceni ellen, pedig két gólt is szerzett a vasutas gárda. A mérkőzés kolozsvári szemszögből nézve tökéletesen kezdődött: a Gépész utcai gárda már a 4. percben megszerezte a vezetést. A sors fintoraként az a Mara volt a gólszerző, aki a bajnokság első felében éppen az Urziceni-i gárdát erősítette. Pereira beívelése után Mara fejelte egykori csapata hálójába a játékszert. Már abban reménykedtünk, hogy kitömjük jól az Urziceni-i kaput és megdöntjük az idei gólrekordot. Nem is kellett sokat várni a következő CFR gólig, már a 13. percben megszületett a második CFR-találat Galiassi „jóvoltából”. Csak egy apró szépséghibája volt a találatnak: a Nuno Claro kapuja volt a labda végállomása.

Mara. Még kell fejlődjön addig, míg Mara Dona lesz, de az Urziceni ellen jó hasznát vette a csapat.

Mara. Még kell fejlődjön addig, míg Mara Dona lesz, de az Urziceni ellen jó hasznát vette a csapat.

Az öngól visszafogta a csapat játékát és a félidő végéig kiegyenlített küzdelem folyt. A második játékrészben ismét átvette a CFR az irányítást és szinte egész félidő alatt csak egy kapura folyt a játék, azonban nem sikerült újabb gólt szerezni. A mérkőzés összképét tekintve a kolozsvári alakulat megérdemelte volna a győzelmet azonban ez ma nem jött össze. Talán majd legközelebb. Addig is HAJRÁ CFR és szép volt fiuk, ezt a játékot már szeretjük!

Szegedi Csaba

Advertisements

~ Szerző: khibedy - 2009/05/10.

5 hozzászólás to “Kettőt rúgott a CFR, de csak egy pontot szerzett”

  1. es remeljuk azt hogy a vasutasok nem adjak el egyetlen meccsuket sem!!!

  2. betamas, soha nem keso es a remeny hal meg utolsonak. Az igaz, hogy az elejen itt mindneki fel volt lazadva a CFR ellen…most meg mindenki batoritani probalja…ez nem baj…jobb kesobb mint soha!!! MERT VAN ESEYUK A FIUKNAK!!! nem csak az edzotol fugg. Miert fogjuk ra a legnagyobb hibat? Mi van, ejsze elfelejtettek mindent amit a tavalyi edzotol tanultak most h jott ez…az edzo csak ott van h segitsen, nem azert h nyerjen…ahogy a tavaly meg tudtak nyerni a kupat, ha szerencsenk lesz az iden is megnyerik, ha nem akkor nem…es az ha bejutnak az Europa Ligaba nem az edzo hibaja (nem azt mondom ezzel, h nem az ove is, dehogy nem, az edzo is sokat szamithat, de A HIBA NAGY RESZE NEM AZ OVE). Szoval maradjunk annyiba, hogy en orvendek, hogy olyan cikkekt olvashatunk most, hogy HAJRA CFR, meg ehhez hsaonlo es nem olyan labbotladosdit meg struccosdit…ez igy jo…remeljuk jobb lesz!!!:D

  3. A bajnokság elején még természetes lett volna a “szép volt fiuk”.
    Azt lehetett volna mondani, “hát igen, szép elgondolásaik voltak, de nem sikerult minden, még van ido a fejlodésre”. Most viszont már szinte eso után koponyeg”

  4. A játék képéről van szó nem a tabellán elfoglalt helyől:D

  5. szép volt fiuk ?! A hatodik helyen van a csapat, az Eropa Liga sem biztos !!!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: