Lépjen már olajra Mihali! Sipirc!


Manchesterben tavaly nyáron Cristiano Ronaldo sagája kavart hatalmas port, Kolozsváron most az U edzője, Gică Mihali körül forog a világ, jobban mondva minden „egyetemi” szurkoló a vesztét kívánja.

A 31 válogatottsággal büszkélkedő ex-focista azonban nem veszi észre magát, azt gondolja, hogy még valakinek szüksége van rá. Az egyetlen ok, amiért még mindig a B-osztályos csapat szívét marja, hogy a klubnak pénzügyi nehézségei vannak, így nem áll módjukban végleg elküldeni a „mestert”.

Mihali nem csak a melegítőjén ejtett foltot, hanem az U FC imázsán is. (Pontosabban rátett ő is egy lapáttal.)

Mihali nem csak a melegítőjén ejtett foltot, hanem az U FC imázsán is. (Pontosabban rátett ő is egy lapáttal.)

A sztori az utolsó, Arad elleni hazai vereség után kezdődött, amikor a vezetőség előszedte a henyélő Gică-t, és kérdőre vonta. Végül megállapodtak, hogy tovább bohóckodhat a vonal mellett, de csak abban az esetben, ha az elkövetkező négy bajnokin legalább hét pontot szerez csapatával (ennyit lehet összesen nem szerzett, amióta az U edzője), a játékosait vele ellentétben pénzbüntetéssel jutalmazták, a lustábbakat pedig a második csapathoz kergették.

Úgy nézett ki, itt véget is ér a kalamajka, ám a csapat hívei nem estek hasra a hírek hallatán, és hétfőn kivonultak a csapat edzésére, majd a pályára csődültek, és Mihali tudtára adták, hogy ideje összeszedni a motyót, nyúlcipőt húzni, és elhagyni Kolozsvárt. (Biztos megsúgták neki, ha nem tesz eleget a kérésüknek, ezentúl csak nyaklevest ebédelhet.) A latin-barna arcú mester nem is gondolkodott sokat, bejelentette felmondását – mindenki nagy örömére. De még evvel sem volt vége, másnapra meggondolta magát az “úriember”, és több pénzt kért a szerződése felbontása fejében (valószínűleg többre értékeli magát, mint őt bárki más), ezért a vezetőség újra megegyezett vele, de már más megbízást kapott.

Helyére ideiglenesen Marius Popescu és Vasile Mare lépett, akik a holnapi gyulafehérvári idegenbeli összecsapásra készülnek a fiúkkal. A sorozat következő epizódja pár nap múlva várható, az előzetes már elkészült. Reméljük, Mihali végérvényesen szakít az U-val, és könnyes búcsút vesz az őt imádó nézőktől, valamint helyére olyan tréner kerül, aki végérvényesen leveszi a kést a fekete-fehér gárda nyakáról.     

Konrád Szabolcs

Reklámok

~ Szerző: khibedy - 2009/04/03.

3 hozzászólás to “Lépjen már olajra Mihali! Sipirc!”

  1. haha, igy igaz

  2. mind1, hogy milyen arc..ugysem er tobbet:)

  3. hat en azt mondtam h a latin-barna arc helyett roma arcot kellett volna irjal;) mivel h az!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: