Elsők vagyunk! Vagy mégsem?
E bejegyzés írásakor minden CFR drukker a „világ legboldogabb szurkolójának” vallhatja magát, mert kedvencük a tabella legfelsőbb fokáról tekinthet a többi vetélytársra. Jobb lenne most azt írni, hogy akkora előnnyel vezeti a bajnokságot, hogy távcsőre van szüksége ahhoz, hogy láthassa az üldöző vetélytársakat. De ez sajnos (vagy nem) nem így van – nemhogy távcsőre nincs szüksége, hanem az üldöző csapatok lehelletét is érezheti a tarkóján. És nem csak a második helyezettől kell tartania, jelen esetben például az 5. (!) helyezett is veszélyezteti az vezető pozíciót.
Hogy miként lehetséges ez? E bizarr helyzet annak köszönhető, hogy idén minden idők legszorosabb bajnokságának lehetünk szemtanúi. Így jöhetett létre az a fura szituáció, hogy ha a hétfőn este még csak az 5. helyen álló Steaua legkevesebb négygólos különbséggel verte volna a 16. helyezett Gyulafehérvár együttesét, akkor letaszította volna a vasutas gárdát a dobogó legfelső fokáról.
Mi, CFR-szurkolók jobban szeretnénk, ha csapatunk magabiztosan vezetne, de a semleges szurkolók számára egy álom (a tippmixen játszók számára rémálom) vált valóra azzal, hogy ennyire kiegyensúlyozott lett a bajnokság. Ez a kiegyenlített bajnokság azonban sajnos nem a színvonal növekedésének köszönhető. Sőt, valójában a színvonal romlása miatt lett ez a helyzet. A „nagy” csapatoktól több kulcsfontosságú játékos is távozott, ami csökkentette a bajnokságunk értékét. A CFR-nél nem volt kiárusítás a nyáron, talán ennek is köszönheti, hogy egy semmitmondó játékkal vezeti a pontvadászatot.
Ha a vasutas gárda egy borsószemnyit javítana a játékán, könnyedén megnyerhetné az idei bajnoki kiírást. Ha hagyjuk az edzőt dolgozni, akkor biztos a játékunk is javulni fog. De így is nekünk van a legnagyobb esélyünk a bajnokság megnyerésére, mert a mi csapatunk mögött áll a legkitartóbb szurkológárda. Hajrá CFR! Hajrá KVSC!
Szegedi János-Csaba

Trombitást tavaly nem lett volna szabad kirugni. De most már hiába sóvárgunk utána vagy Uhrin után. A baj az, hogy a csapat nem játszik semmit.
Hát bármelyikük is jön nem fogják megválltani a világot…Egyikük sem tett még le semmit az asztalra….
A vita értékét vesztette: Konszéjszáó a múlté, és van egy új no name edző, akit 10 hét múlva lehet meneszteni. Optimista vagyok a 10 héttel?
Az a bizonyos no name edző Andrea Mandorlini, aki egyelőre még nem bontotta fel szerződését korábbi csapatával, addig bizonytalan érkezése. A második opció a régi jó barátunk, Maurizio Trombetta. Akárki is jöjjön, úgy néz ki, Conceicao lelépni készül.
Ezt ki mondta neked, hogy ilyen biztos vagy benne?
Lehet, hogy kapott egy fülest Árpikától, mert bejött neki:))))
Sajnos semmit sem lehet biztosra venni a hazai fociban, egyik percről a másikra változhat a helyzet. Az elmúlt napok eseményei azonban nyilvánvalóan edzőváltásról árulkodnak. Eddig beszélhettünk sajtóspekulációkról, fabulációkról, jelenleg tényekről van szó. Gondolom Mandorlini valóban nem vadászni látogatott a Gépész utcára. A jelenlegi állás szerint, és ha valami váratlan fordulat nem kovetkezik be, ha a napokban nem is, a téli szünetben megeshet az edzőcsere. A csapat javáért remélhetőleg az utóbbi.
Egy apró kiegészítés: az edzőt hagyjuk dolgozni, de az semmit sem ér. A CFR elképzelés nélkül játszik, és a vakbelem is röhög, hogy még így is elsők vagyunk, sírok viszont, amikor a rengetek elvesztett pontra gondolok. Olyan kis csapatok is pontot szereztek, akiket eddig kötelezően tudtunk verni. Ha csak az a pici meglett volna, most minimum 6 pont az előnyünk.
Szerintem kell ide egy komoly edző, aki rendet tegyen. És mennyen mindenki, akinek ez nem felel meg. Tavaly nem Uhrint kellett volna elküldeni, hanem a fél csapatot, most 10 pont előnnyel vezetnénk a bajnokságot.
Meglehet, hogy igazad van. De véleményem szerint egy edzőt nem szabad szezon közben meneszteni, -ha mindenképp meneszetni akarják tegyék ezt a téli szünetben- mert többet árthat a csapatnak mint használ. Egy új edző érkezésekor mindent az elejéről kell kezdeni, új játékosok kerülnek be a kezdő 11-be, akik lehet max 1-2 meccset játszottak a bajnokságba, nekik össze kell szokniuk a csapattal. Az új mester új taktikákat fejleszt ki, amelyek amig nem szok meg a csapat eredménytelenek lesznek. De azzal teljesen egyetértek, hogy Uhrin menesztése hiba volt.