Elsők vagyunk! Vagy mégsem?

•2009/11/10 • 2 hozzászólás

E bejegyzés írásakor minden CFR drukker a „világ legboldogabb szurkolójának” vallhatja magát, mert kedvencük a tabella legfelsőbb fokáról tekinthet a többi vetélytársra. Jobb lenne most azt írni, hogy akkora előnnyel vezeti a bajnokságot, hogy távcsőre van szüksége ahhoz, hogy láthassa az üldöző vetélytársakat. De ez sajnos (vagy nem) nem így van – nemhogy távcsőre nincs szüksége, hanem az üldöző csapatok lehelletét is érezheti a tarkóján. És nem csak a második helyezettől kell tartania, jelen esetben például az 5. (!) helyezett is veszélyezteti az vezető pozíciót.

Hogy miként lehetséges ez? E bizarr helyzet annak köszönhető, hogy idén minden idők legszorosabb bajnokságának lehetünk szemtanúi. Így jöhetett létre az a fura szituáció, hogy ha a hétfőn este még csak az 5. helyen álló Steaua legkevesebb négygólos különbséggel verte volna a 16. helyezett Gyulafehérvár együttesét, akkor letaszította volna a vasutas gárdát a dobogó legfelső fokáról.

Mi, CFR-szurkolók jobban szeretnénk, ha csapatunk magabiztosan vezetne, de a semleges szurkolók számára egy álom (a tippmixen játszók számára rémálom) vált valóra azzal, hogy ennyire kiegyensúlyozott lett a bajnokság. Ez a kiegyenlített bajnokság azonban sajnos nem a színvonal növekedésének köszönhető. Sőt, valójában a színvonal romlása miatt lett ez a helyzet. A „nagy” csapatoktól több kulcsfontosságú játékos is távozott, ami csökkentette a bajnokságunk értékét. A CFR-nél nem volt kiárusítás a nyáron, talán ennek is köszönheti, hogy egy semmitmondó játékkal vezeti a pontvadászatot.

Ha a vasutas gárda egy borsószemnyit javítana a játékán, könnyedén megnyerhetné az idei bajnoki kiírást. Ha hagyjuk az edzőt dolgozni, akkor biztos a játékunk is javulni fog. De így is nekünk van a legnagyobb esélyünk a bajnokság megnyerésére, mert a mi csapatunk mögött áll a legkitartóbb szurkológárda. Hajrá CFR! Hajrá KVSC!

Szegedi János-Csaba

Mit vesztett a CFR?

•2009/11/06 • 9 hozzászólás

Három pontot szerettünk volna, egy sem jutott belőle. A matematikai esélyünk megmaradt a továbbjutásra, de a reális már közel sem reális a ma esti, Sparta Praga elleni vereség után. Utoljára a Rómától kaptunk ki hazai pályán, a veretlenségi sorozat megtört. És sokminden más is.

Bár mondhatnánk, hogy a korai gólok megtörték a csapatot, de ezt a csapatot nem kellett megtörni. Meg volt már eléggé. A 6. percben Holenda volt eredményes, majd a 13. percben duplázott és elhúztak két góllal a vendégek. A 25. percben Traore szépített, ez visszahozta a kolozsvári reménységeket. De a szurkolók türelmét ez sem hozta vissza. Egyre cifrább rigmusok követték egymást. „Demisia!”, „Ciao, ciao, Conceicao” – dübörgött a lelátó.

A 2–1-es prágai vezetés kitartott a félidőig. Fordulás után az első játékrészben látott prágai irányítás eltűnt, a CFR kezdett magához térni és lassan a mi javunkra billent a mérleg. Számos pontatlan passz és játékvezetői hiba törte meg a játékunkat, az ultrák pedig hátat fordítottak – szó szerint! – a csapatnak.

A 64. percben Mureşan bezsebelte a második sárgáját, így a hátralevő fél órát emberhátrányban játszodta a CFR. De a hátrány tovább nőtt, miután a csereként beállt Mara is pirosat kapott. Egy rosszul elvégzett bedobás (?) után a kispad felugrott reklamálni, az ezt követő ricsajban „Obsession Mara” – ahogy a szurkolók nevezték – megkapta az említett piroslapot, és a kispadról is besárgult valaki.

A küzdőszellem ekkor mutatkozott meg a legjobban: mindent bevetettek a hazaiak az egyenlítésért, de a hibák most sem maradtak el. Végül Dubarbiernek sikerült betalálnia a 91. percben, és az egész stadion talpon állva szurkolt az újabb gólért.

Volt is esély a győzelemre. A találathoz Peralta állt a legközelebb, de sikertelenül próbálkozott az ellenfél kapuja előtt. Az ellentámadásból kapufa született, a legközelebbi lefutásnál azonban büntetett a vendég csapat: Wilfried találatával elveszett az az egy pont is, ami életben tartotta volna a reális továbbjutási esélyeket. Ahhoz, hogy tovább meneteljünk, mindenképpen győznünk kell a Koppenhága otthonában, és a PSV-t is le kell győznünk itthon. Ez sem elég, mert a Sparta nem szerezhet többet egy pontnál.

A csoport másik mérkőzésén a Koppenhága 1–1-es döntetlent ért el a PSV ellenében.

És akkor térjünk vissza a kérdésre: mit vesztett a CFR?
1. Egy súlyos tétmérkőzésen három pontot. Ha elnézőbbek vagyunk, akkor egyet.
2. Két játékost a meccs alatt (Muri és Mara).
3. A továbbjutás reális esélyéhez szükséges megnyugtató eredményt.
4. A szurkolók bizalmát.
(5. Az edzőjét?)

Folytasd a sort, biztos van ötleted. Hajrá CFR, talpra lehet még állni!

Kovács Hont-Imre

Tovább él az urziceni-i álom

•2009/11/05 • Szólj hozzá

Nem sikerült megismételnie a glasgow-i bravúrt, de a Rangers elleni bukaresti visszavágót követően is emelt fővel hagyhatta el a pályát az Urziceni-i Unirea a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek 4. fordulójában.

Beigazolódott Dan Petrescu vezetőedző jóslata: a Rangers valóban jóval drágábban adta bőrét Bukarestben, mint a két héttel ezelőtti összecsapáson. A ialomiţaiak mestere támadó szellemben helyezte el tanítványait a pályán, a védelem pedig a Glasgowban mutatott fegyelmezettséget és szervezettséget mutatta. A vendégek kezdetben veszélyesebbnek bizonyultak, de az Unirea hamar kiegyensúlyozta a mérkőzést. A Frunză-Bălan(28. perc Onofraş)-Varga trió, a csatár Bilaşcóval kiegészülve nem hagyta nyugodni a vendégek védelmét. Bár a döntetlen inkább az Urziceninek kedvezett, a hazaiak nem zárkóztak be saját tizenhatosukba. A skóciai találkozótól eltérően azonban a Rangers is jóval eredményesebben támadott és védekeyett. A vendégek valamivel többet birtokolták a labdát, az első félidő veszélyesebb helyzetei pedig a hazaiak kapujánál adódtak.

A második félidő elején nem sokat változtatott a taktikán Petrescu. A játékritmus valamivel csökkent, jó ideig középpályán folyt a játék, de idővel egyre veszélyesebben támadt az Urziceni. Erős kitámadásaival sikerült egyre távolabb tartania saját kapujától ellenfelét. A játék menetével ellentétben a Rangers megszerezte a vezetést, ám mint ahogyan korábbi mérkőzésein megszoktatott: mintha semmi sem történt volna, annál veszélyesebbnek bizonyul. Miután az Unirea a VfB Stuttgart és a Rangers elleni idegenbeli meccsen is vesztes helyzetből állt talpra, Onofraş az est egyik legszebb góljával egyenlített. A döntetlennel az Urziceni már öt pontot gyűjtött össze, míg a skótok kettőnél tartanak. A román csapatra azonban továbbra is számára szokatlanul sűrű program vár. Egyelőre úgy tűnik a ialomiţai gárda feláldozta a bajnokságot a BL kedvéért, a szűk keret miatt ugyanis már nem tudja tartani a lépést a hazai pontvadászat élmezőnyével. Kitart a bajnoki címvédő lendülete legalább a 3. hely megszerzésére? Amint az Európa Ligában láthattuk, a román csapatok a kupameccseket is beleszámítva nehezen bírják három fronton a küzdelmet.

A G kvartett másik mérkőzésén, kisebb meglepetésre, a Stuttgart 1–1-es döntetlennel zárt az FC Sevilla otthonában, de a tíz ponttal rendelkező spanyolok így is továbbjutottak.

Sallai Loránd

Újabb Loki-égés

•2009/11/04 • Szólj hozzá

A visszavágók sorát is súlyos vereséggel kezdte a Debrecen: 5–2-re verte agyba-főbe a Lokit a Fiorentina. A hazai 4–3-as meccs szépnek mondható teljesítményét képtelenek voltak megismételni Herczeg András tanítványai, és a második játékrészben „kínhalált haltak”.

A gólok sorát Mutu nyitotta meg: szépen beadott labdát ugyanolyan szépen küldött a hálóba a 14. percben. A félidő közepéig nem alakult ki újabb gólhelyzet, de a játékrész végére kezdett „megszépülni” a játék. A 38. percben jött a Loki legszebb pillanata: Rudolf egy balról beadott labdát kapásból a hálóba küldött, ezzel kiegyenlített a magyar bajnok, és BL-pályafutása során először nem kellett hátrányban bevonulnia az öltözőbe.

A második játékrész kezdetét pocsék debreceni játék jellemezte. Beszorult a csapat a saját kapuja elé, és nemsokára jött is a büntetés az ellenfél részéről: Dainelli szerezte vissza a vezetést a hazaiaknak az 52. percben, majd Montolivo és Marchioni 59. és 61. percben szerzett góljai eldöntötték a mérkőzést. A 70. percben sikerült ugyan szépíteni Coulibaly révén, de Gilardino a 74. percben úgy gondolta, hogy szerez egy újabb gólt a Fiorentinának. És meg is tette.

Négy mérkőzés után nulla ponttal áll a Loki. Hol szerez pontot? Az Budapesten 4–0-ára nyerő Lyon otthonában, vagy itthon a Liverpool ellen? Nem kell továbbjutásról beszélni – holott az Európa Liga-belépőt jelentő harmadik helyre még van matematikai esély –, nem kell dicsőségre gondolni. Szép dolog a részvétel, állítólag az a fontos, nem a győzelem. De aki ezt elhiszi és beletörődik, az nem lehet sportember! Amit a Lokitól láthattunk, a részvételhez is kevés. Meg kell tanulni 90 percet játszani, és akkor talán beleszagolhatunk az európai fociba. Hajrá Loki!

Az E csoport másik mérkőzésén: Lyon–Liverpool 1–1

További szerdai eredmények:

F csoport:
Rubiny Kazan–FC Barcelona 0–0
Dinamo Kijev–Internazionale 1–2

H csoport:
Arsenal–AZ Alkmaar 4–1
Standard de Liége–Olimpiakosz Pireusz 2–0

A G csoport eredményeivel rövidesen külön foglalkozunk.

Kovács Hont-Imre

WTA-világbajnokság Dohában

•2009/11/01 • Szólj hozzá

A 2009-es év a tenisz világában jórészt a Williams-nővérek nevétől volt hangos: Serena Williams megnyerte az idei Australian Opent és Wimbledont (ráadásul az utóbbit a nővére ellen), így hát szinte természetes, hogy a női tenisz-világbajnokság döntőjébe is kéz a kézben kerültek be.

A világbajnokságot ugyanabban a csoportban kezdték, az egymás elleni meccsükön Serena nyert. A fiatalabbik lány hibátlanul lépett tovább, Venus pedig két veresége ellenére jutott be az elődöntőbe. Venus Jelena Jankovicson keresztül, míg Serena Caroline Wozniackit legyőzve jutott be a döntőbe.

A fiatalabbik nővér kezdett jobban, magabiztosabb játékával az első szettet 6:2-re nyerte. A második szettben már rövidítésre volt szükség, de Serena itt is jobban teljesített 7:6-ra nyert, így megérdemelten lett világbajnok.

Érdekesség, hogy Venus sorozatban a negyedik vereségét könyvelheti el a húga ellen. Serenának idén ez volt az utolsó meccse, és igazán jó szezont tudhat maga mögött: két Grand Slam döntőt nyert, valamint ő lett a világbajnok.

Serena Williams – Venus Williams 6:2 7:6

Váncza Csilla

Terrorizmus a labdarúgásban: kivégeztek egy focicsapatot

•2009/10/27 • Szólj hozzá

gyasz2

Az egyre nagyobb méreteket öltő terrorizmus már a sportot sem kíméli: a XXI. század legnagyobb ellensége már a labdarúgásban is felütötte a fejét, és az egész sportvilágot megrengető eseménnyel hívta fel magára a figyelmet: egy gerilla-csoportosulás lemészárolta a Los Maniceros névre keresztelt kolumbiai amatőr futballcsapatot.

Tíz ember veszítette életét, akiknek az életkoruk 17 és 38 év között volt. A tömeggyilkosságnak akadt egy túlélője is: Manuel Cortez (19 éves) kolumbiai származású fiút nyakon találta egy lövedék, de túlélte. A holttesteket Venezuelában, egy kisvárosban Tachirában találták meg.

A merényletért az El Payaso (A bohóc) által vezetett Ejercito de Liberacion Nacional (ELN) névre hallgató csoportosulás tehető felelőssé.

Isten nyugtassa őket békében!

Szegedi Csaba

Anyáink a CFR–Temesváron

•2009/10/26 • 12 hozzászólás

A tavaszihoz hasonlóan fair play-mentes mérkőzést játszott a Kolozsvári CFR és a Temesvár. Rég nem látott mennyiségben folytak be a nézők a stadionba, és a szokásosnál is nagyobb mennyiségben ömlött a trágárság a szurkolók szájából – lejárt az az idő, amikor ez meglepő volt. Annyi anya talán nincs is a világon, amennyi szóba került két óra leforgása alatt a Gépész utcai stadionban.

A kezdőrúgás pillanatában fényfáklyák gyulladtak a temesvári szurkolótáborban, a vasutas-fertályból pedig valami „hosszabb távú mütymüttyel” leakasztottak egy vendégjátékost. A petárda (nem tudom pontosan, mi a bánat lehetett) akárkit eltalálhatott volna, de lehet, hogy a „tüzelő” éppen arra a játékosra – mint nemrég megtudtam, Bonfimra – célzott. Na mindegy. Lényeg, hogy folytatódhatott a meccs.

Az első félidő elég vékonykára sikeredett, nem sokat játszottak a fiúk. A lelátóról úgy tűnt, hogy a temesváriak javára billen a mérleg. Ők sem mutattak sokkal többet, mint mi, az első játékrészt megúsztuk.

Fordulás után beindult a „mozdonyunk”. Traore rögtön a kapura tört, és a lendület kitartott. Védekezésre kényszerítettük a bánságiakat, és akadt néhány alkalom, amikor vezetést szerezhettünk volna. Sajnos ezeket a helyzeteket megkésve dolgozták ki a fiúk, azután, hogy Traore a második sárgáját követően az öltözőbe vonult.

Minden esetre a meccs végére tíz emberrel is jobbak voltunk, mint a temesváriak tizeneggyel, de gól nélkül ez nem vigasztaló. Továbbra is holtversenyben állunk a bánságiakkal, akiket a gólarányuk az első helyre sorol.

Elkeserítő, hogy mennyire nem tudjuk tisztelni egymás szurkolótáborát. Elkap a lendület, jönnek az anyázások, a beintések, a provokálás. Éppen a Temesvár az a csapat, akikkel a legnagyobb „szurkolói csatákat” vívjuk. Miért? Mondjuk ki: akkora gyökérevő táboruk van, hogy a belőlünk is kihozzák a balkáni szurkolót. És miért hozzák ki? Ezt is mondjuk ki: mert kaphatóak vagyunk rá.

Kaland volt ott ülni a csóró 27-es lelátón, a temesvári szurkolók szomszédjában, de az igazi kalandot a győzelem jelentette volna. Ha majd lesz a Polival egy olyan meccsünk, ahol a pályán érdekesebb dolog történik, mint a lelátókon, akkor az két dolgot jelenthet:vagy világklasszis csapatokkal vonulunk pályára, vagy pedig normális szurkolók vagyunk. Hajrá CFR!

Kovács Hont-Imre

Öngólokban gazdag történelmi urziceni-i bravúr

•2009/10/21 • 1 hozzászólás

Vereséggel kezdte, döntetlennel folytatta, míg végül a csoportkör 3. fordulójában megszerezte első győzelmét a Bajnokok Ligájában az Urziceni-i Unirea. A román bajnok nemcsak a keddi játéknap, hanem a rangos kupasorozat történetének egyik legmeglepőbb bravúrját érte el, miután 4–1-es sima győzelmet aratott a Glasgow Rangers otthonában.

A Urziceni gyakorlatilag egygólos hátránnyal kezdett, a 2. percben ugyanis Mendes távoli lövése a túl későn blokkoló Ricardón lepattanva a hálóba pottyant. A korán bekapott gól legtöbb esetben morálromboló hatással van a csapatokra, az Urziceni-t azonban annál inkább felrázta. A továbbiakban többnyire kiélezett küzdelem folyt a középpályán, de az Unirea lépcsőzetesen kezdte átvenni az irányítást. A mezőnyjáték helyét hamarosan mindkét oldalon gyors ellentámadások vették át, amely megfelelt az általában kontrákra építkező román csapatnak. A vendégek fölényéről sokat elárul az is, hogy az első félidő közepéig 65% arányban birtokolták a labdát. Azonban a statisztikát félretéve, a támadóbb taktikára váltó Urziceni egyre bátrabban támadott, és meg sem állt, míg a 32. percben nem egyenlített: Bălan két védő közötti indítása találta meg a bal szélen jó ütemben kiugró Brandant, akinek lapos passzát közelről Bilaşco zavartalanul gurította a kapuba. Ezt követően az Unirea visszavett az tempóból, magára húzta ellenfelét és meg is fizetett érte: Fernandez kezezéséért a bíró jogosan büntetőt ítélt, Davis lövését azonban parádésan hárította Tudor.

A folytatásban mindenki a hazaiak lerohanásait várta, a vendégeknek azonban más terveik voltak: az Unirea megszállta ellenfele kapuját, és amíg jól meg nem tömte, el sem hagyta azt. A 49. percben Apostol alacsony beadását Fernandez sarokkal küldte a hosszúba, a labda Lafferty hathatos segítségével ért célhoz. Tíz perccel később Bălan veszélyes ívelésénél – mivel ez a meccs főleg az öngólokról szólt – McCulogh célt tévesztett és saját kapujába fejelt. A 65. percben Brandan McGregoron lepattant szabadrúgása háromra növelte az Urziceni előnyét. Ezután a vendégek lazítottak, de továbbra is uralták a középpályát. A lelátókon megdermedt skót szurkolók hiába várták kedvenceik válaszát, a vérszegény támadások nem vezettek eredményre. A hajrában az Unirea ismét átvette a kezdeményezést, és sikerült távol tartania ellenfelét a kapujától. Végül – az öngólok miatt – némi szerencsével, de hatalmas küzdőerőerejével és szervezettségével megérdemelten aratott történelmi sikert Skóciában. Győzelmével az Unirea csoportja második helyére ugrott az FC Sevilla mögé, amely 3–1-gyel legyűrte idegenben a VfB Stuttgartot.

Sallai Loránd

Gólt már lőtt, de mégis veszített a Debrecen

•2009/10/21 • 1 hozzászólás

A Debreceni VSC TEVA 4–3-as vereséggel, kiegyensúlyozott mérkőzésen kényszerült térdre a Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában. A Loki főleg védelmi gyengeségei és az ellenfél tapasztalati fölénye miatt hajtott fejet a Fiorentina előtt Budapesten.

A harmadik mérkőzésig kellett a Debrecennek várnia, míg beköszönt a kapuba a BL-ben. Czvitkovics kapáslövése már a 2. percben megörvendeztette a nézőközönségét, de ennek a Loki középpályása különösképpen örülhetett: a Nemzeti Sport szaklap egymillió forintot ígért a Debrecen első BL-gólszerzőjének. Mutu ugyancsak kapáslövése azonban négy perccel később megtörte az örömöt. Ugyancsak négy percre volt szüksége Gilardinonak is, hogy gólra váltsa Mutu passzát. A 20. percben az olasz támadó viszonozta román csatártársa gólpasszát: megfelelően szolgálta ki Mutut, aki távolról kettőre növelte az előnyt. Nyolc perc elteltével Rudolf kicselezgette őrzőit a tizenhatoson belül, majd ugyancsak szépségdíjas találattal visszahozta a reményeket. Aztán Coulibalynak sikerült egyenlítenie, a játékvezető azonban les miatt érvénytelenítette a gólt. A 34. percben Mutu lövését hárította Polekszics, de Santana résen volt és ismét megduplázta a vendégek előnyét.

A folytatás már kevesebb akciót hozott, mindkét csapat lazított. A hazaiaknak olykor sikerült veszélyeztetni, Coulibaly pedig egy gyönyőrű fejessel be is talált a 89. percben, de az egyenlítés elmaradt, így a Debrecen három forduló után pont nélkül csoportja utolsó helyét foglalja el. A csoport másik találkozóján kisebb bomba robbant Liverpoolban: a Debrecent legyőző Olimpique Lyon egygólos hátrányból fordítva, 2–1-re legyőzte Rafael Benitez bandáját.

A BL keddi játéknapjának nyolc találkozóján összesen 31 találat született. Íme a többi eredmények:

Liverpool-Olympique Lyon 1-2 (1-0), Benayoun (41. perc), illetve Gonalons (72. perc), Delgado (90. perc)

F csoport:

Barcelona-Rubin Kazan 1-2 (0-1), Ibrahimovic (48. perc), illetve Ryazantsev (2. perc), Karadeniz (73. perc)

Inter Milano-Dinamo Kiev 2-2 (1-2), Stankovic (35. perc), W. Samuel (47. perc), illetve Mikhalik (5. perc), Lucio (40. perc öngól)

G csoport:

Glasgow Rangers-Unirea Urziceni 1-4 (1-1), Ricardo (2. perc öngól), illetve Bilaşco (32. perc), Lafferty (49. perc öngól), McCulloch (59. perc öngól), Brandan (65. perc)

Stuttgart-Sevilla 1-3 (0-1), Elson (74.), illetve Squillaci (23., 72.), J. Navas (55.)

H csoport:

AZ Alkmaar-Arsenal 1-1 (0-1), Mendes (90. perc), illetve Fabregas (36. perc)

Olympiakos-Standard Liege 2-1 (1-1), Mitroglou (43. perc), Stoltidis (90. perc), illetve Camargo (37. perc).

Sallai Loránd

Leiskolázta a CFR a Rapidot

•2009/10/17 • Szólj hozzá

A Kolozsvári CFR 1907 újraírta a Bukaresti Rapiddal vívott vasutas rangadók történelmét: a Gépész utcai gárda 4–1-es sikerrel lemosta idegenben a Bukaresti Rapidot a labdarúgó-élvonal 10. fordulóján, és ideiglenesen átvette az I. liga vezetését a fővárosiaktól.

Jól kezdte a találkozót a rendkívül támadó szellemben felálló CFR, de semmi sem ígérte a nagyarányú győzelmet. A sérült Yssouf Konét helyettesítő brazil Nei első helyzetét kihagyta, de a 10. percben már nem kegyelmezett a labdát kiejtő Marinescu hálóőrrel szemben és megszerezte a vezetést, egyben első találat a CFR mezében. A vendégek még a legoptimistább szurkolók által sem remélt repülőrajtot vettek, két perccel később azonban saját kapusuk hatalmas hibája miatt kezdhettek mindent az elejétől: egy lesgyanús helyzetben Nuno Claro egy beadást rosszul öklözött ki, a Hereán megpattant labda pedig a hálóba csorgott. Ezt követően visszaesett a kolozsváriak játéka, a hazaiak lépcsőzetesen átvették az irányítást, de rendre kiütöttek a tapasztalatlanságnak a jelei Viorel Hizo csapatában. A fiatal Ioniță, majd Herea is néhányszor kedvező helyzetbe kerültek, azonban nem találták a helyes megoldást, vagy pontatlannak bizonyultak. Csapattársuk, Iencsi került legközelebb a gólszerzéshez, fejese a kapufán csattant. A túloldalon csupán Culio próbálkozott, de távoli kísérlete kudarcot vallott. A vendégek az ellenfél számára a legkellemetlenebb percekben használták ki a védelmi kisiklást, pontosabban Marinescu újbóli figyelmetlenségét: a 45. percben a kapus elszámolta Culio ívelését, Nei megköszönte és a hálóba fejelt.

A találat nagyon rosszul és rosszkor esett a Rapidnak, mégis a 2. féidőben is a hazaiak dolgoztak ki több gólhelyzetet. A szünet előtt a sérült Claro helyét Stăncioiu váltotta, aki lakatot tett kapujára, több menthetetlen helyzetben is menteni tudott. Először azonban szerencséje volt Helder 35 méteres jól megcsavart lövésénél: a labda kétszer is elérte a kapufát, de a kaput elkerülte. A továbbiakban Spadacio távolról, míg Herea közelről fejjel nem tudták legyőzni Stăncioiut. A 67. percben aztán Mureșan megmutatta, hogy kell fejelni: Culio szögletbeadását 11 méterről küldte a hálóba. Kilenc perccel később az izgalomnak a jelei ismét meglátszottak Marinescu kapuson, aki szabadrúgásnál nem tudta magához ragadni a labdát, Perelta pedig büntetett. A hajrában a CFR, okosan védekezve, nem hagyta többé kapuja közelébe ellenfelét, és szervezett, fegyelmezett játékkal nyerni tudott. A fővárosiak ebben az idényben első pontjaikat veszítették el hazai pályán.

Győzelmükkel a kolozsváriak a tabella élére ugrottak, két pont előnnyel vezetnek a második Rapid előtt. A sikerhez a szerencse is hozzájárult, de elsősorban a taktikai és a tapasztalati fölény, és a csapatra nem jellemző pragmatizmus: a CFR kegyetlenül kihasználta a védelmi, de főleg a kapushibákat. Ezzel sikerült kiegyensúlyoznia a Rapiddal vívott eddigi találkozók mérlegét: a fővárosiak 13 győzelme mellett a vasutasok megszerezték 11. sikerüket, továbbá öt mérkőzés döntetlennel végződött.

Sallai Loránd